Élet-Stílus

Kutyát engedtek a műtőbe, hogy megmentse egy kislány életét

Soha korábban nem volt példa arra, hogy az észak-karolinai kórház műtőjében egy kutya is jelen legyen.

A napokban történelmet írt egy hétéves, amerikai kislány és kedvenc négylábúja, JJ, amikor együtt vettek részt egy életmentő műtéten. A kis Kaelyn Krawczyk, aki ritka betegsége, az úgynevezett masztocitózis miatt, súlyosan allergiás, néhány hónapja súlyos és titokzatos vesegyulladásban szenved. Orvosainak meg kellett őt műteniük ahhoz, hogy állapota ne válhasson életveszélyessé. Csakhogy, ahogy azt említettük a kislány súlyos allergiában szenved, így az orvosok nem voltak benne biztosak, hogy az aneszteziológus által használt szer nem vált-e ki légzésnehézséggel, viszketéssel és szédüléssel járó rohamot.


Képek forrása: Shawn Rocco / Duke Medicine

És itt jött a képbe JJ, a fehér terrier, aki immár 18 hónapja állandó és hűséges társa Kaelynnek. A kutyus finom érzékeinek köszönhetően már jóval a roham kitörése előtt jelzi, hogy Kaelyn rosszul lesz. Sőt, JJ annyira érzékeny, hogy különbséget tud tenni komolynak ígérkező és enyhébb lefolyású rohamok között: az előbbit ugatással, míg az utóbbit körbe-körbe mászkálással jelzi.

Mivel a kutya megbízhatóbb jelzőnek bizonyult, mint az orvosok által használt műszerek, úgy döntöttek Kaelyn és JJ esetében kivételt tesznek, és beengedik a kutyát a műtőbe, hogy ha bármi komplikáció lépne fel altatás, vagy műtét közben, a kutya jelezhesse azt az orvosoknak. Ehhez a beavatkozás előtti napokban alaposan megfürdették a négylábú jószágot, aki a műtét során a kislány ágya mellett várt türelmesen, és jelzett, amint a kicsi állapotában változás állt be.

Végül minden a legnagyobb rendben zajlott, Kaelyn sikeresen átvészelte a műtétet és most lábadozik, elválaszthatatlan barátjával az oldalán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik