Élet-Stílus

Amikor plüssnyulat ragad a korrektor

Kevés felemelőbb van annál, mint látni, ahogy a főnököd izzad egy sudoku fölött. Vagy, amikor az olykor morgó, szakállas korrektor plüssnyúllal a kezében ácsorog egy rózsaszín szoba közepén.

Kocsilopás, pánikszoba, labirintus, kémjáték, kocsmaszoba, pálinkakóstolás és disznóvágás. Hogy mi a közös ezekben? Mindegyik egy-egy csapatépítő program tartalma. Mostanság már sokféle tréningötletből válogathat az a cég, amely csapatépítésre küldené a dolgozóit. Az ilyen programokat szervező egyik vállalkozás például kémjátékot vagy nyomozást – például egy emberrablás felgöngyölítését vagy egy eltűnt hajó felkutatását – ajánl. De akad, hogy közös főzésben méretik meg tudásukat és fűzik összébb a csapat szálait.


Fotók: Hír24

Kreatív ötletekből nincs hiány: akár azt is kipróbálhatjuk, milyen ellopni a fater autóját a hétvégi nyaralójából néhány napra, mert szeretnénk lemenni a barátokkal a tengerpartra bulizni. Természetesen nem egyszerű a feladat, hiszen míg a nyaralóba könnyű bejutni (van hozzá kulcsunk), onnan a garázsba és a többi helyiségbe már jóval nehezebb.

Van tehát választék.

A Hír24 szerkesztősége úgy gondolta, itt az ideje elmennünk egy élő logikai kalandozásra. Egy mobil csapatépítő játékra esett a választásunk, amit egy időben akár több mint 50 fő is játszhat, 5 szobát igénybe véve, amelyek különböző témákban vannak berendezve: Retro-szoba, Csajos-szoba, Kocsma-szoba, IQ-szoba, Sportos-szoba.

A Kocsma-szoba hallatán természetesen felcsillantak a szemek és izgatott duruzsolás kezdődött. Mindnyájan azonban nem fértünk be oda, így a nagy csapat először több kis csapatra oszlott. Társaimmal az IQ-szobát kaptuk. Feladatunk volt, hogy együtt gondolkodjunk és megtaláljuk azokat a kulcsokat, amelyek a szobában lévő dobozokat nyitják. Az összes helyiségben hasonló volt a cél, csak a kivitelezésben voltak eltérések.

Amíg mi például egyenleteken törtük a fejünket, hogy kulcsot szerezzünk, addig a Csajos-szobában hajszárító és plüssállatok segítségével tették ugyanezt, a Retróban meg kisautókat rendezgettek. A többi megoldást nem áruljuk el, a lényeg az volt, hogy minden zárat kinyissunk, és egységet alkotva a többi csapattal megoldjuk a nagy, közös feladványt.

A jutalom persze nem maradt el…

Ha szeretnék önök is megtudni mi volt az, látogassanak el a helyszínre.

(Zárójelben: A mókán kívül arra is jó egy ilyen logikai csapatépítő játék, mert élesben láthatod, hogy a főnököd is tud bénázni, te pedig megmutathatod, hogy váratlan helyzetekben is helytállsz.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik