Élet-Stílus

Piercing a szemgolyóban

szemgolyó piercing (piercing, szem)
szemgolyó piercing (piercing, szem)

Implantátumok, fültágítók, intim ékszerek? Semmiség, a menők már ilyet hordanak!

Úgy harminc évvel ezelőtt, a fél lakótelep vadembernek, meg barbárnak tartotta Vágási Ferit, mert bőrdzsekit hordott, meg egy kis karikát a bal fülében. Lenke néni akkor azt mondta, nem szabad ezek alapján megítélni, hisz kezdenek ezek a dolgok divatba jönni, s ki tudja, nemsokára talán már az orrkarika lesz a divat. Valószínűleg a Szomszédok című teleregény készítői sem gondolták komolyan, hogy valódi jóslatot adnak szereplőjük szájába.

Ma már teljesen hétköznapi (fotó: AFP)

 

Egy fülbevalós férfi ma pont annyira megszokott látvány, mint egy orrkarika, vagy egy szemöldökékszer. Az emberi testnek gyakorlatilag nincs olyan négyzetmillimétere, ahová ne lehetne ékszert behelyezni. Beleértve a szemgolyót is.

New Yorkban, a napokban kezdte meg működését az első szemészet, ahol vállalják az extrém ékszer beültetését. A Fox csatorna tudósított az első paciensen, egy abszolút hétköznapi, és kedves lányon elvégzett beavatkozásról. Bár kívülről nézve végeredmény is félelmetes, nem is beszélve a eljárásról, a szemékszernek semmilyen mellékhatása sincs, és viselőjét semmiben sem zavarja.

Holland szemészek fejlesztették ki a módszert mely során a szemész apró bemetszést ejt a szem külső hártyáján, majd egy olló segítségével egy kis zsebet alakít ki alatta, amelybe aztán behelyezi az apró ékszert. A behelyezés után látható a szemen egy kis bevérzés, de ez egy-két nap alatt felszívódik.

Frissen behelyezett szemgolyóékszer

 

Kissé zsebbe kell nyúlnia annak, aki szemékszerre vágyik, az alig néhány perces műtétet csak orvos végezheti, aki általában 750 eurót (kb. 220 ezer forint) kér az ékszerért és a munkájáért. Erre jön még az utazási költség, hozzánk legközelebb ugyanis csak Hollandiában végeznek szemgolyó piercing beültetést.

Videó a behelyezésről, csak erős idegzetűeknek!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik