Élet-Stílus

Íme, a leghülyébb halálokok egy videón

Érdemes óvatosan bánni a lejárt szavatosságú gyógyszerekkel és a házi barkácsolással is.

Ezt a most következő ausztrál animációt elsősorban azoknak az olvasóinknak ajánljuk, akiktől nem teljesen idegen a fekete humor, és akik nem kapnak azonnal sokkot, ha félbevágott, felgyulladó, lefejezett esetleg szanaszét csipkedett rajzfilmfigurákat látnak.

Mert, hogy a Dumb ways to die című kisfilmben bőven lesz ilyesmi, a készítői ugyanis arra vállalkoztak, hogy szembesítik az embereket – ha nem is a létező összes – , de a leggyakoribb értelmetlen és felesleges halálokokkal: mint például a saját haj felgyújtásával, a pillanatragasztó evéssel, a lejárt szavatosságú gyógyszer és étel evéssel, a házi villanyszereléssel, a veszélyes állattartással és az internetes szerverkereskedéssel.

Bármilyen hihetetlen amúgy, még ezzel együtt is kedves kis animáció ez, és bár elsőre annak tűnik, egyáltalán nem öncélú, amikor a butábbnál-butább halálokokat mutatja be: a célja ugyanis az, hogy óvatosságra, türelemre, elővigyázatosságra és biztonságra tanítsa a nézőket, főként a metrók és vonatok közelében.

A filmecske egyébként 2012. novemberében debütált az interneten és Ausztrália egyik legnagyobb sikerének számít. Megjelenése óta már több mint 62 millióan látták és számos feldolgozást készítettek róla. Íme:

Önöknek, mi a véleménye? 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik