Élet-Stílus

Kiszúrta a zajongó jégkrémes autó kerekét a milliomos

Idegesítette a háza környékén járkáló jégkrémes autó folyamatos zenélése.

A Svédországban közismertnek számító 71 éves svéd milliomos, Percy Nilsson még nyáron szúrta ki a jégkrémeket áruló furgon kerekeit, de csak most ismerte be, hogy ő volt a tettes – írta a Local svéd kiadása. Az üzletembert már a július végén történt eset idején is kihallgatta a rendőrség, de Nilsson akkor még tagadott. Elmondása szerint mostani vallomásával társadalmi vitát akar elindítani a jégkrémes autók „idegesítő zajongásáról”.

A milliomos elmondása szerint a jégkrémes autót vezető fiatal nő egy 75 méteres szakaszon tízszer szólaltatta meg az érkezését jelző zenét. „A nyár közepén, egy csendes környéken, ez egyszerűen szörnyű” – mondta el Nilsson, aki még a rendőrségen is feljelentést tett a zajongás miatt, ami szerinte sérti a helyi önkormányzati csendrendeletet. A sofőr a rendőrségnek adott tanúvallomásában azt mondta, hogy aznap nagyjából négyszáz alkalommal „zenélt” délután négy óra és este negyed kilenc között.

Nilsson közölte, hogy nem fogja feladni harcát a zajos jégkrémes autók ellen, és reméli, hogy mások is csatlakozni fognak hozzá.

Önök mit gondolnak a magyar településeken is körbejáró jégkrémes autók zenéléséről? Érezték már, hogy hasonló radikális megoldást kellene alkalmazni az érkezésüket zenéléssel jelző árusok ellen, vagy alig várják, hogy meghallják a dallamot?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik