Élet-Stílus

Molesztálta páciensét az amatőr hipnotizőr

hipnózis (hipnózis, )
hipnózis (hipnózis, )

Szorongásai és súlyproblémái miatt kezelte, majd szexrabszolgájává tette a transzba ejtett nőt - börtönre ítélték.

A 18 havi börtönre ítélt, Timothy Porter autodidaktaként tanult meg hipnotizálni, miután tavaly, 24 év szolgálat után leszerelt az Királyi Légierőtől Angliában – írja a Daily Mail.

A vád szerint, utolsó találkozójukon a 40 éves Porter elhitette transzba ejtett páciensével – akinek kilétéről semmit sem árulnak el a hatóságok – hogy a nő szexrabszolga, majd megparancsolta neki, hogy simogassa magát, miközben a „mester” önkielégítést végzett.

Az eset tavaly decemberben történt, amikor egy este, számos rendben lezajlott terápiás alkalom után, Porter a nő házába ment, mert a férj éppen elutazott. A kanapéra ültek, a férfi pedig azt ajánlotta, hogy aznap próbálkozzanak meg a szokásosnál mélyebb transz előidézésével, a biztosabb siker érdekében.

„Nincs elméd, nincs önálló akaratod… – ismételgette Porter, mire a hölgy megijedt, a kezelés mégis folytatódott” – nyilatkozta a hölgy egyik barátja, aki először értesült az esetről. „A hipnózisban aztán meggyőzte a nőt, hogy a szexrabszolgája, és arra kényszerítette, hogy tárulkozzon ki neki, és simogassa magát” – tette hozzá barát.

Az amatőr hipnotizőr azonban nem volt elég ügyes: a nő idő előtt magához tért a transzból, s bár Porter megpróbálta újraindítani a folyamatot már nem járt sikerrel. A nő a konyhába ment és felhívta a már idézett barátot, aki értesítette a rendőrséget. A terapeutát rögtön letartóztatták.

A bíróságon Potter elismerte, hogy az események irányítása kicsúszott a kezei közül, de ragaszkodott ahhoz az állításához, hogy félreértés történt. Azt állította, korábbi találkozóikon többször beszéltek a nővel arról, hogy megpróbálhatnák fokozni a nő orgazmusainak intenzitását is a hipnózis segítségével, az ominózus estén, pedig mindvégig abban a tudatban cselekedett, hogy minden a nő belegyezésével történik.

A bíróság, figyelembe véve Porter makulátlan katonai múltját, 18 hónapnyi börtönre ítélte a férfit, nevét 10 évre a szexuális bűncselekményt elkövetők listájára tette, és szintén 10 évre megtiltotta neki a hipnózis gyakorlását, illetve hogy találkozzon áldozatával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik