Élet-Stílus

Életet menthet néhány perc magunkkal

melltartó (melltartó)
melltartó (melltartó)

Miért mindig utólag, az orvostól várjuk a csodát, ha magunk is tehetünk az egészségünkért?

Mellrák: tudjuk róla, hogy a nők leggyakoribb daganatos megbetegedése, hogy alattomos, hogy korai stádiumban alig-alig produkál látványos tüneteket és azt is, hogy a teljes gyógyuláshoz korán fel kell fedezni.

A talán legveszélyeztetettebb korosztály, a 45-65 évesek számára az állam ingyenes mammográfiai szűrővizsgálatot biztosít, ami megbízhatóan kimutatja a korai stádiumú elváltozásokat. Igen, csakhogy a szűrésre kétévente kerül sor, ám a betegség a köztes időszakban is felütheti a fejét. Ezért fontos az önvizsgálat.

„A kétévente történő szűrővizsgálatok között havi rendszerességű önvizsgálattal kell meggyőződni a mellek egészségességéről. Azok, akik rendszeresen átvizsgálják a mellüket, jóval korábban észreveszik az elváltozásokat és rajtuk sok esetben már kisebb beavatkozással segíteni lehet” – írja a Házipatika.

Az önvizsgálat csupán néhány percig tart, egyszerű és könnyen elsajátítható a technikája és nagyon hatékony. 2010 óta viszont azoknak is van segítsége, akik nem biztosak a kezükben. Nekik segíthet az a speciális mell-lámpa, ami átvilágítja a mell szöveteit, így téve láthatóvá az elváltozásokat. Ha többet szeretne megtudni az eszközről, kattintson ide

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik