Élet-Stílus

Kutya buktatta le az erőszakos bébiszittert

A nő hónapok óta verte a kicsit.

Azt hitték jóravaló, türelmes lány, ezért bízták rá héthónapos kisfiuk felügyeletét. Csakhogy a dél-karolinai Jordan szülők ennél nagyobbat nem is hibázhattak volna. A 22 éves Alexis Khan ugyanis nem az volt, akinek mutatta magát. Ez a család kutyájának köszönhetően derült ki.

Már öt hónapja vigyázott Finnre, amikor a szülőknek feltűnt, hogy labradorjuk, Kilian ki nem állhatja. A kutya mindannyiszor, ahányszor Alexis feltűnt vadul morogni és vicsorogni kezdett, és a kis Finn elé állt, mintha csak meg szeretné akadályozni, hogy a nő a közelébe férkőzhessen.

A kutya viselkedése, ahogy az a videóból is kiderült, szöget ütött a szülők fejébe, akik egy délután a szobában hagyták az egyik telefonjukat, hogy az rögzítse a szobában zajló eseményeket. Elképesztő dolgokat hallottak.

Mint kiderült Alexis fennhangon üvöltözött Finnel, olyasmiket mondott neki, hogy „Fogd be a pofád”, „Hallgass már el!”, ezt követően pedig megpofozta és meg is rázta a kicsit. Jordanék ahogy visszahallgatták a felvételt, feljelentették a bébiszittert és orvoshoz vitték gyermeküket, akinek szerencsére nincs semmi baja.

„Ha tehetném, visszautaznék az időben, hogy az a nő soha ne nyúlhasson a kisfiamhoz” – nyilatkozta az édesapa, akit csak az vigasztal, hogy Alexis több kicsit már nem bánthat majd.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik