Élet-Stílus

Kiszakadt a nejlonzacskója, belehalt

Az özvegy most perli az üzletláncot, ahol neje a nejlonzacskót kapta.

Az eset még 2010 áprilisában történt: Lynette Freis ekkor döntött úgy, hogy leugrik a közeli Wal-Martba és beszerez maguknak némi tésztakonzervet és egy kis rizst. Hogy a vásárolt termékeket el tudja csomagolni, a pénztárostól kapott egy nejlonzacskót, amibe annak rendje és módja szerint begyömöszölte a két másfél literes konzervet és az egy kiló rizst.

A zacskó a kocsihoz menet adta meg magát: kiszakadt, a tartalma pedig Lynette lábára zuhant. A konzerv állítólag amellett, hogy eltörte a nagylábujját, még mélyen fel is vágta a nő lábát. Lynette akkor még nem tudta, hogy a sérülés az életébe kerül majd…

Csakhogy néhány héttel később kiderült, hogy a szervezetét a vágás miatt megtámadta egy makacs fertőzés, ami ellenállt az erős antibiotikumkúrának, de még azoknak a műtéteknek is, amivel az orvosok megpróbálták kiirtani Lynette szervezetéből. A fertőzés végül szétterjedt az asszony szervezetében és 2011 március 12-én belehalt.

Özvegye, William Freis a közelmúltban most úgy döntött, elégtételt vesz a zacskó gyártóján és forgalmazóján, a Wal-Marton felesége szenvedései miatt. Biztos, ami biztos, mindkét céget beperelte: elsősorban azt a pénzt szeretné visszakapni, amit felesége orvosi kezelése és temetése emésztett fel, ezen túlmenően pedig egy meg nem nevezett összeget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik