Élet-Stílus

Tízezrekre vágták meg a kávézó turistákat

kávé (kávé, )
kávé (kávé, )

Borsos számlát fizettettek ki hét római vendéggel egy velencei kávéházban: 100 euróért (30 ezer forint) ittak négy kávét és három likőrt.

A kávéház a Caffe Lavena nevű, amely a Szent Márk téren van, azaz igen frekventált helyen, ráadásul nagy múltú: 1750-ben nyílt. Többek közt Richard Wagner kortyolgatta benne rendszeresen reggelente kávéját, amikor Velencében élt (ott is halt meg).

A zenés felárért azonban nem wagneri műveket élvezhetnek a vendégek, hanem egy öttagú kamarazenekar muzsikáját. Ezért fejenként 6 eurót számít fel a kávézó, és mivel a római turistacsapat héttagú volt, 42 eurójukba került az élő zene. Ehhez jött még a méregdrágán mért kávé és likőr. A csoport igencsak megdöbbent és felháborodott a számlán, amelyet dühében feltett a világhálóra, felhívva a figyelmet a kávéház vendégrabló áraira.

“Áraink világosan fel vannak tüntetve. Aki túl magasnak találja őket, mehet és ihat másutt. Egyébként a 6 eurós ár a teraszra vonatkozik, bent a bárpultnál csak 1 euró a kávé” – mondta az üzletvezető.

A Daily Mail című brit lap megjegyzi, hogy Olaszországban előszeretettel számítanak igen magas árakat külföldieknek, ám ez esetben honfitársak szájában keseredett meg a kávé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik