Élet-Stílus

Naptejeket teszteltünk

napozás (napozik, naptej, )
napozás (napozik, naptej, )

Lássuk mit tudnak a gyerekeken, felnőtteken, az érzékeny, a fehér és a - mázlista - kreolbőrűeken tesztelt naptejek!

Az első versenyző: Hawaiian Tropic naptej Spray SPF 20

Úgy általában elmondhatjuk, hogy ezzel a márkával nagyon nem lehet mellélőni, szerettük az összes verzióját. Természetesen ezt az alacsonyabb faktort inkább azoknak ajánljuk, akik már valamennyire lebarnultak, és a bőrük sem érzékeny. Pumpás kiszerelés, amivel nagyon gyorsan lehetett lekenni egy-egy testrészünket. Könnyű és lágy a textúrája, szinte vizes, igazán könnyű elkenni, bár némi ragadós érzet azért maradt utána. Az illata finom kókuszos, jellegzetes naptej- illat.

Hawaiian Tropic naptej SPF 30

Ezt és az ötvenes faktorral rendelkező testvérét most egy kalap alá vesszük, csak erősségükben térnek el egymástól, illatukban, állagukban teljesen megegyeznek. Könnyű, lágy krémek, visszafogott illattal, és igazán jól védenek. Az 50-es faktorszámút egy fehér és érzékeny bőrű tesztalannyal is teszteltük, egy hetes folyamatos strandolás után sem volt nyoma a leégésnek, és a piros bőrnek. Viszont gyönyörűen lebarnult. Semmifajta ragacsos érzés nem volt a krémezés után, és ez a két féle naptej is kiválóan átment a vízállósági vizsgán.

Hawaiian Tropic naptej SPF 30 Silk Hydration

Na ez volt az a naptej, amiért hálát rebegtünk a gyártóknak. Már a külcsín is igazán megnyerő volt, nem a csomagolásé, hanem magáé a naptejé. Csíkos volt ugyanis őkelme, fehér és halványbarna csíkokban játszott, és azon kívül, hogy véd a leégéstől, még hidratál is. Mi tusolás után is ezt használtuk, így nem volt szükség külön testápolóra, elég volt ez az egyetlen flakon. Az illata isteni, enyhén kókuszos. Könnyen beszívódott, és nem volt ragacsos utóérzés, és a bőrünknek kifejezetten jót tett. Csillagos ötös a termékért, jól el van találva.

Hawaiian Tropic Tanning napolaj SPF 15

Barna bőrre kiváló választás ez a napolaj, és látványnak sem utolsó, ahogy a barna bőr olajosan csillog tőle. Aki barna habtestével szeretne bevonzani pár Baywatch- srácot, feltétlenül próbálja ki, gyönyörű a bőr tőle. Hypoallergén, tehát bátran használhatjuk, nem fogunk tőle kipattogzani, vörösödni, pöttyösödni. Az illata elég megosztó volt, trópusi gyümölcsök illatából volt az elegy, a társaság egyik fele megvadult érte, a másik pedig inkább a már jól bevált kókuszos illatra szavazott. Viszont egy kedves barátunk is tesztelte az olajat, aki viszont kifejezetten fehér bőrű volt, és hiába próbáltuk lebeszélni, mégis ezt választotta. Az eredmény fájdalmas és vörös volt, így ezt az olajat első napozáshoz és fehér bőrre tényleg nem ajánljuk.

Ambre Solaire Sensitive naptej spf 50

Az Ambre Solaire naptejeket már ismertük, azt viszont nem tudtuk, hogy ezek a termékek parabén mentesek, sem mesterséges illatanyagot, sem mesterséges színezőanyagot nem tartalmaznak. Ez azért fontos, mert vannak akik ezeket a naptejeket akár testápolóként is használják (például mi), és egy nyaralás alatt, naponta minimum ötször, hatszor kenjük magunkat. Így nem mindegy, hogy mit tartalmaznak ezek a termékek. Ez a naptej egyébként 400 ml, így egy egész családnak bőven kitart, és bár hivatalosan nem gyerek naptej, mi remekül tudtuk használni a kicsiken is, ötven faktoros, tehát kiválóan védett.

Az állaga egy picit sűrűbb, mint a Cliniansnak, nem annyira folyós, de még így sem esett nehezünkre elkenni, és gyorsan felszívódott. Illata szinte semmi, ami jó pont, ezzel is bizonyítva, hogy valóban nem tartalmaz semmi műanyagot.

Ambre Solaire Sensitive naptej arcra spf 50

Ezt a kis 50 ml-es tégelyt nagyon szerettük, egészen tavasztól nyár végéig magunknál hordhatjuk, hisz a káros sugarak nem csak nyaraláskor érik arcbőrünket, nem foglal sok helyet sem, érdemes beszerezni. Leteszteltük, és úgy tűnik, nem a méret a lényeg. A kis tégely ugyanis bika erővel rendelkezik, egész napos napozás, kirándulás és szabadtéri programok alatt sem égett le az arcunk, szépen lebarnultunk, de semmi vörös szín. Többször is kentük magunkat természetesen, de nem volt macerás, könnyen felszívódó, lágy krém. Természetesen, ahogy a márka fenti terméke, ez is parabén mentes és hypoallergén. A kiszerelés és a hatás miatt, abszolút ötös!

És akkor nézzünk pár gyermekeknek szánt terméket is:

Clinians Sun Gyermek napozó spray SPF 30

A Clinians naptejei közül az 50-es és a 30-as faktorszámút teszteltük, mindkettő jó minőségű és könnyen kenhető. Szerettük, hogy nem volt színezett, és azonnal beszívódott. A dobozán olvasható: „A termék illatanyag, színezék és alkoholmentes. Víz- és homokálló.” Ezt tanúsíthatjuk, a vízben is látszódott a gyerekeken a halvány fehér réteg, még a „rövidke” egy órás pancsolások végére is. Illata szinte alig volt, inkább az arckrémekhez hasonlított, akit a kókuszos naptejekkel már az őrületbe lehet kergetni, mindenképpen ezt válassza.

Clinians napozás utáni testápoló spray gyermekeknek

A márka napozás utáni, gyermekeknek szánt termékét is kipróbáltuk. Vízszerűen folyékony, pumpás kiszerelésének köszönhetően egészen könnyű a ficánkoló gyerekeket is bekenni, visszafogott illattal rendelkezik, mint úgy általában az összes Clinians termék, és a jó hír, hogy hypoallergén, így akár az érzékenyebb bőrű felnőttek is nyugodtan használhatják, mi is ezt tettük. Mivel a nap és a víz eléggé kiszárította a bőrünket, ezt a spray-t naponta többször is használtuk, mint egy testápolót. Könnyen beszívódott, nem ragadt, kifejezetten tetszett nekünk.

A három márkát kipróbálva tulajdonképpen azt mondhatjuk, hogy a napvédelem tökéletesen működött mindegyiknél, csakis a krémek állagában, illatukban és összetevőikben vannak eltérések, így ezeket bátran merjük ajánlani. Mert a nyárnak még nincs vége!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik