Mi elsőre azt mondanánk, nem nagyon. Vagyis nagyon nem. Az ilyen kapcsolatokból ugyanis már az elején hiányoznak a kölcsönös, mély érzelmek, így nem is tarthatnak ki sokáig. Hogy miért, nos, mert a kevésbé elkötelezett fél ugyanis rendszerint valamilyen egyéb indíttatásból – sajnálatból, időtöltésből – dönt a kapcsolat mellett, nem tiszta szívből, így aztán, ha adódik másra, jobbra, szebbre lehetősége, könnyebben odébbáll.
Persze vannak, akik még ennek tudatában is próbálkoznak, sőt mi több akarják is a kapcsolatot.
A Grafoterápia blog szerzője is egy olyan helyzetben találta magát, ahol csak az egyik fél vonzódott igazán.
“Tényleg kitett magáért. Olasz étterembe vitt, mert tudja, hogy az a kedvencem. Sétáltunk a Duna-parton, mert tudja, hogy imádom. Átsétáltunk a Szabadság-hídon (persze egészen véletlenül), mert tudja, hogy imádom azt a hidat. Jókat nevettünk, komoly dolgokról beszélgettünk. Itta a szavaimat, közben bókolt folyamatosan.
A Szabadság-híd közepén kértem, álljunk meg egy picit, nézzük a panorámát.
Arra gondoltam, hogy miért nem érzek semmit. Ez az ember tényleg igyekszik, nekem mégsem kell. Mi a baj velem? Mi lenne, ha megpróbálnék keresni rajta valamit, ami megfog? Amit az elmúlt évek alatt nem vettem észre.”
Kíváncsi a folytatásra? Szeretné tudni, talált-e a blogger végül valamit, ami megfogta? Olvassa el a Grafoterápia blogon.
