Élet-Stílus

Egy levegővel ússza át a medencét

A 16 hónapos sellőlány egyedül, úszógumi nélkül teljesíti a távot.

A most következő videó főszereplője nyugodtan elmondhatja magáról, hogy előbb tanult meg úszni, mint járni. A 16 hónapos kislány, Elizabeth ugyanis csak néhány hónapja jár, viszont a közelmúltban készült róla egy videó, amin jól látszik, hogy teljesen egyedül, mindenfajta segítség nélkül át tudja úszni a medencéjüket.

Mondjuk ez nem is csoda, ha tudjuk, hogy az édesanyja éveken keresztül dolgozott vízimentőként és úszásoktatóként. A videót is a büszke anya tette közzé a YouTube-on, ahol azóta számos kritikát kapott. A hozzászólók többségét ugyanis felháborította, hogy az édesanya hagyja, hogy gyermeke arccal a vízbe borulva ússzon, míg másokat az háborított fel, hogy nem engedte a partra jönni, amikor szemlátomást szeretett volna.

A kritikákra az Adam BC nicknevű édesapa reagált, aki elmondta, ő maga tapasztalt ápoló, felesége pedig gyakorlott életmentő, így a kislányuk végig tökéletes biztonságban volt. Hozzátette, készen álltak arra, hogy a baj első jelére a vízbe ugorjanak, ám – ahogy ez látszik is – erre nem volt semmi szükség, Elizabeth ugyanis születésétől kezdve vízhez szokott.

Azt az úszást, ahol a kislány egy levegővel teljesíti a medencét keresztben, 0:52 másodperctől láthatják.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik