Nem szépítem: nagyon izgultam, és nem csak azért, mert mégiscsak egy hús-vér celEBbel, egy véleményvezérrel, az ország elsőszámú vizslabloggerével készültem beszélgetni. Hanem azért is, mert Demény, a kötsög, hosszas rábeszélés után végül csakis a Hír24 olvasói miatt mondott igent, és volt hajlandó rámszánni egy kis időt.
Fotók: Kummer János
Magától értetődő volt, hogy megpróbálok a kedvében járni, épp ezért még indulás előtt beszereztem némi jófajta töpörtyűt és – csakis jobb híján – gumicukor békát. A kedvenceit. Amikor megérkeztem a megbeszélt találkozóra, és remegő kézzel átadtam őket, ő egy bólintással nyugtázta, majd kijelentette, hogy a maga részéről ebben a melegben először inkább fagyizna. Utána jöhet a szöveg.
Negyed órával és jó néhány portréképpel később, feltehettem neki a kérdéseimet.
Miért éppen kötsög? Nem érzi sértőnek ezt a jelzőt? (Kétségtelen, hogy leblokkoltam a nagyságától – a szerk.)
Épp ellenkezőleg. Büszke vagyok rá, mert az a véleményem, hogy alapvetően minden kutya kötsög (így TS-sel), csak nem tartják jól a Gazdikat, és hagyják magukat elnyomni. Pitiznek azért, ami alanyi jogon jár nekik. A töpörtyűért például. Parancsra esznek, fekszenek, és hagyják abba a játékot, lemondanak olyan mókákról, mint az ásás, és az ugatás, csak mert a Gazdi nem akarja. Nem, ennek egyszer és mindenkorra véget kell vetni. A deményizmus pont ezért jött létre, hogy felnyissa az elnyomott kutyák szemét.
Úgy érzi, a Facebook és a blogja megfelelő eszköz erre?
Abszolút, bár azt is érzem, hogy mindkettőt későn kezdtük el. Az én eszemmel, a deményizmus megalapítójaként már réges-régen népegészségügyi és kultuszminiszterként kellene dolgoznom az elnyomott kutyák sorsának javításán.
Egyelőre azonban beérem az internetes népszerűséggel, ez is remek módja annak, hogy még több hívet szerezzek a deményizmusnak. A blogon ráadásul nagyobb felületen tudom megosztani a gondolataimat.
Hogy találkoztak Gazdival? Szerelem volt első látásra?
Nyilván nem. Amikor megérkezett a székesfehérvári gyepmesteri telepre meglehetősen szomorúnak és magányosnak tűnt. Látszott, hogy szüksége van rám. Találhattam volna jobbat is, olyat, akinél mindennap töpörtyűben úszok, de valami megfogott benne és kellően nevelhetőnek tűnt, ezért úgy döntöttem, lejjebb adok az igényeimből és egyszerűen csak megmentem.
Azóta sikerült már deményista szellemben átnevelnie?
Még nem. Konok, fafejű és egyszerűen nem értem, hogy miért nem ismeri el a képességeimet. Annyira neveletlen, hogy néha hosszú percekig kell kiabálnom vele a nyilt utcán, hogy észrevegye, akarok tőle valamit. Igen, meg kell mondjam néha eszembe jut, hogy esetleg lecserélem, de ott a macskám, Iván. Őt mégsem hagyhatom magára.
A blogjára került képek tanúsága szerint, Ivánnal meglehetősen viharos a viszonya. Többször végighúzta már a lakáson. A nyakánál fogva…
Nos, az állatvédők kedvéért leszögezném, a viszonyunk Ivánnal egyáltalán nem viharos. Még soha nem esett a számban semmilyen bántódása. Ez csak egy játék, amit rendszerint, jó, legyen, kimondom: mindig, ő kezdeményez. Vágyik rá. Én pedig felelős falkavezér vagyok, és mégiscsak az én macskám, hát nagy kegyesen játszom vele.
Különben is, remekül kijövök a macskákkal. A napokban például majdnem teljesen egyedül találtam egy sorsára hagyott KisIzét. Egy kis, fekete, kölyök macska volt, akinek a Facebook-oldalam és a blogom segítségével már örökbefogadtunk egy új Gazdit.
A kedvenc elfoglaltsága?
Egyértelműen az ugatás. Rengeteg mondanivalóm van, amit meg kell osztanom a világgal. Aztán ott van még a békászás, és a töpörtyű. Jut eszembe! Szeretném, ha egy töpörtyűgyár is felfigyelne rám, mert biztos vagyok benne, ha én lennék a hivatásos előkóstolójuk, vagy minőségellenőrük, jobban menne nekik.
Üzenne valamit a rajongóinak?
Micsoda kérdés, még szép! Először is le a pórázzal, az elnyomással! Ne vásároljatok gazdit, inkább fogadjatok örökbe egyet! Minden vizslának legyen saját macskája és falkája! Szervezzetek közönségtalálkozót! Keressetek meg, ha van töpörtyűgyáratok, megbeszéljük. Végezetül pedig, ne bízzátok el magatokat, még mindig kevesen vagytok, ennél jóval nagyobb figyelmet érdemelek!
Mindez a Gazdi szemével:
Amikor a Futrinka Egyesület önkéntesei elindultak a székesfehérvári gyepmesteri telepre, igazából nem vizslát, hanem egy Bronx névre hallgató, német dogot mentek menteni. Demény, aki ebben a pillanatban még Fickó volt, épp a kutyaházból lógatta ki a fejét, olyan tekintettel, mintha csak azt mondta volna: “Na végre, ideje volt, hogy gyertek!” “Szerencsére az egyesületnek nem volt kérdés, hogy őt is magunkkal visszük!” – mondja Magos Judit, aki hivatását tekintve magyartanár, és pontosan azóta Demény Gazdija és legfőbb töpörtyűszállítója.
Elárulta, a Facebook-oldalt elsősorban saját szórakoztatására indította, nem is számított rá, hogy ilyen sokan megkedvelik és szívükbe zárják majd mindennapinak egyáltalán nem nevezhető vizsláját. “A Facebook-oldal és a blog célja elsősorban az, hogy szórakoztasson, ám ezen túlmenően a maga fordított módján, felhívja a figyelmet a felelős állattartásra is. A történeteken és a képeken keresztül megtapasztalhatjuk, hogy az állattartás igazi kaland, ugyanakkor szembesülhetünk azokkal gondokkal és nehézségekkel is, mellyel egy gazdinak nap, mint nap meg kell küzdenie.”
