Élet-Stílus

Levágták a péniszét – pornósztár lett

Pedig abban sem reménykedett, hogy valaha „működni fog”.

Húsz évvel ezelőtt John Wayne Bobbitt pénisze egy családi vitának esett áldozatul: miközben aludt, neje levágta, mivel az egykori tengerészgyalogos korábban részegen megerőszakolta, majd a közeli mezőn egyszerűen elhajította. Amikor azonban szembesült tettével, kihívta a mentőket az erősen vérző párjához. A levágott péniszt pedig jég közé rakták, amíg sor nem került az operációra.

Mintegy tízórás műtéttel sikerült visszavarrni a levágott férfiasságot, ám a szerencsétlenül járt férfi két hónapig még a vécére sem tudott kimenni. Az orvosok komplikációkra, fertőzésekre figyelmeztették, amelynek során akár le is eshet a visszaillesztett hímvessző.

A férfi ma már hálás az exének, mert – bár akkor úgy tűnt, hogy vége a szexuális életének – azóta (egy péniszhosszabbító műtétnek hála) Las Vegasban pornósztárként befutott, és több mint 70 nővel lefeküdt.

A 46 éves Bobbitt jelenleg életrajzi könyvén dolgozik, amelyben hozzá hasonló eseteket gyűjt össze; ehhez végez mostanság kutatómunkát. Elmondása szerint 1836-1993 között összesen 19 férfinak vágták le a férfiasságát. Az elmúlt 20 évben azonban 121 újabb eset történt, beleértve az övét is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik