Élet-Stílus

235 kilót fogyott közösen a szerelmespár

túlsúlyos (túlsúlyos)
túlsúlyos (túlsúlyos)

A túlsúlyos férfi és nő egy fogyókúrás klinikán talált egymásra.

Jo Johnston és Shaun Palmer egy bedfordshire-i klinikán ismerkedett össze, és a kilókkal folytatott harc közben egymásba szerettek. „Diétákról beszélgettünk, és hirtelen azt vettük észre, olyan, mintha már évek óta ismernénk egymást” – árulta el a brit fiatalasszony, aki ugyan még férjnél volt az orvosi kezelés kezdetén, ám úgy érezte, hogy Shaun jobban megérti és támogatja, mint eddigi párja. A románc pedig csak virágzott, mihelyst befejezték a kezelést, valamint túl voltak mindketten a gyomorgyűrűműtéten, igazi randevúra is sort kerítettek: elmentek egy parkba sétálni, és fagyiztak egyet.

A fogyókúrás kezelés kezdetén
Fotó: Northfoto

A fogyókúra során a 32 éves Joe – aki kilencéves kora óta küzd a pluszkilókkal – 209 kilóról 82-re fogyott le, míg barátja, Shaun – aki 25 éves korában túlélt egy szívinfarktust – 241-ről 133 kilóra. Azaz összesen 235 kilótól szabadult meg közösen a brit szerelmespár.

…és a drasztikus fogyás után
Fotó: Northfoto

Az Aberystwyth-ban élő párocska most már az esküvőre készül, de addig is közösen birkózik meg a fogyókúrával. A ruhatárukat már lecserélték, sőt az étkezési szokásaikon is drasztikusan változtattak. Többé már nem esznek meg ágyba bújás előtt fél doboz fagyit, egy hatalmas tábla csokit, négy zacskó chipset, négy karéj kenyeret négy tojással, s nem öblítik le mindezt 6 liter kólával.

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt, már a Tumblren is megtalálsz minket!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik