Élet-Stílus

Ingyen strandolás jár az ötösért

strand (strand, palatinus, )
strand (strand, palatinus, )

9500 kitűnő tanulmányi eredménnyel végző fővárosi általános iskolás diák kap ingyenes strand- és gyógyfürdőbelépőt a nyári szünetre.

Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért és ifjúságért felelős államtitkára hangsúlyozta: azt a teljesítményt, amelyet a gyermekek a tanév során elértek, értékelni kell. Az államtitkár szerint ilyenkor, a vakáció előtt méltó módja ennek a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) felajánlása, és üdvözölte, hogy a 2011-ben indított akciót kiterjesztették, így egyre több gyermeknek lesz lehetősége nyáron is a sportolásra.

Két évvel ezelőtt még csak a III. kerület vett részt az akcióban. Akkor 700 kitűnő tanuló kapott ingyenes belépőt. A tavalyi tanév végén már a III., a XI. és XXI. kerület 3700 tanulója kapott ilyen elismerést.

Az idén Budapest 23 kerületéből már 19-re tudták kiterjeszteni az akciót. Így ezen a nyáron nagyjából 10-11 millió forint értékben mintegy 9500 kitűnő tanuló kaphatott ingyenes strandbelépőt.

Az akció célja – amellett, hogy a gyermekek teljesítményét elismerjék – az, hogy a 6 és 14 év közötti korosztállyal is megszerettessék a vizet. A fürdőlátogatók ugyanis egyre idősebbek, ezért azt szeretnék, hogy a gyermekek most és majd a későbbi években is járjanak strandra és gyógyfürdőbe egyaránt.

Mint arról korábban beszámoltunk, június 22-én, a Magyar Úszás Napja elnevezésű országos sportnapon több mint százezer fürdőzni vágyó vendéget várnak az uszodával, strandfürdővel rendelkező városok. A belépés ezen az egy napon nemcsak a kitűnő tanulóknak, hanem mindenki számára ingyenes. A programsorozat célja a vizes mozgásformák népszerűsítése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik