Freud szerint az ember – időben is – elsődleges, testétől független tulajdona a széklete, ennek megfelelően a pszichoanalízis jelképrendszerben az ürülék, pontosabban a széklet, a vagyonnak, illetve a pénznek felel meg.
A kezdetek kezdete
A kezdeti, úgynevezett anális korszakban megrekedt személyek ezért többnyire zsugoriak és pénzéhesek: ezek a – szexuális ízlésben is megnyilvánuló – hajlamok, állítólag, eredendően a széklet irigylésében gyökereznek. A “normális” felnőtt azonban túllép ezen a fejlődési szinten, s mint minden meghaladottat, ezt is szégyellni kezdi: innen származik undorunk, amely az ürülék láttán ébred bennünk. A “normális” ember tehát szabadulni igyekszik székletétől: ennek érdekében különféle bonyolult eljárásokat, technikákat alakít ki – voltaképpen e lélektani gyökerű technikák tárgyiasodása az árnyékszék a budi és a vécé.
Az ember is az állatvilágból emelkedett ki, így ürítkezéssel kapcsolatos szokásai is állati eredetűek. Az emlősök salakanyagaikat általában állandó lakhelyük, vadászterületük megjelölésére használják: a vándorló, gyűjtögető csoportokban élő fajok azonban – az ember is közéjük tartozik – e jelzéseknek nem tulajdonítanak olyan jelentőséget, mint az állandó területet őrzők: ők ott könnyítenek magukon, ahol a szükség rájuk jön. E magatartásban változást részben a letelepedés, részben pedig a szaglóérzék folyamatos visszafejlődése hozhatott.
Ha kíváncsi a magyar viszonyokra, szeretné tudni, mire használták a botra erősített szivacsot, kattintson ide!
