A Loughboroughi Egyetem tudósai – naná hogy brit kutatók – közalkalmazottak stresszszintjének változását vizsgálták 24 órán át. Gyakran mérték vérnyomásukat, figyelték szívritmusukat, nyálmintájuk révén követték testük kortizon-, stresszhormonszintjének alakulását.
A 30 alany 83 százaléka idegesebb lett, amikor e-maileznie kellett, ha pedig levelezés közben még telefonon is beszélni kényszerült, 92 százalékosra emelkedett a hányad. A legfeszültebbek egyértelműen akkor voltak, amikor a legtöbb olvasatlan e-maillel szembesültek.
Bár egy elektronikus üzenet nem okoz nagyobb stresszt, mint egy telefonbeszélgetés, csakhogy jóval több van belőle, ezért feszültségkeltő hatása is erőteljesebb.
Az e-mailek közül a munkát feleslegesen megszakító érdektelenek és az azonnali választ követelők bizonyultak a legidegesítőbbek – adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.