Élet-Stílus

Egy baba, akinek első képei sejtkorában készültek

Egy új eljárás segítségével az orvosok előre meg tudják mondani, melyik embrió életképes.

Míg az édesanyák többsége gyermekéről az első felvételeket jó néhány héttel a fogamzás után lájta csak, a 42 éves Ruth Carter már az első pillanattól kezdve figyelemmel kísérhette leendő gyermeke fejlődését. Egész pontosan sejtkorától, amikor még nem volt más, mint egy gyorsan osztódó sejthalmaz.

Mindezt annak az úttörő eljárásnak köszönhetően, aminek elsősorban a mesterséges megtermékenyítést végző orvosok veszik hasznát. Az Eeva, vagyis az Early Embry Viability Assessment névre hallgató rendszer folyamatosan figyeli és egypercenként fényképezi is az embriót, a megtermékenyítés pillanatától.


Az első perctől figyelték – Forrás: The Daily Mail

A sejtosztódásról készült képeket tanulmányozva az orvosok nyomon követhetik, hogyan növekednek a különböző embriók, és időben megtudhatják, melyek lesznek életképesek és melyek nem.

A klinikai pszichológusként dolgozó Ruth második gyermeke, egy kislány már ezzel az eljárással született. Az asszony egyébként 8 évig próbált természetes úton teherbe esni, ám számtalan vetélést követően férjével úgy döntöttek, orvosi segítséget kérnek. 2 éve egy kisfiuk, néhány napja pedig egy kislányuk született.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik