Ryan nem kutya, csak egy problémás kisfiú, aki betegsége miatt egy két és fél éves gyerek értelmi szintjén áll. Édesanyja, a negyvenes évei közepén járó Jenny Young szerint már a várandóssága alatt tudta, hogy ezzel a gyerekkel valami nincs rendjén. „Lassan fejlődött, és nagyon aprócska volt, még a születésekor is” – nyilatkozta egy tévéműsorban a közelmúltban.
Ekkor hangzott el az egyébként négygyermekes édesanya szájából az a botrányos mondat is, miszerint ha Ryan kutya lenne, gondolkodás nélkül elaltatná. „Tudom, hogy ez szörnyen hangzik, de nem szeretném, ha bárki elítélne addig, míg nem tudja a történetünket” – tette hozzá, majd elmesélte, egy közeli rokonuk családjában hosszas vívódás, sírás és próbálkozás után azért altattak el egy kutyát, mert kiszámíthatatlanná és harapóssá, vagyis veszélyessé vált.
„Ryannal épp ugyanez a probléma. A nap 99 százalékában egy kedves, szeretetreméltó gyerek, aki alig várja, hogy megöleljék, megszeretgessék. De ott az az egy százalék, amikor kiszámíthatatlan: van, hogy széttárja a karját, hogy öleljem meg, odamegyek, erre megharap, megkarmol, vagy behúz egyet az arcomba – mondja elkeseredetten Jenny. – Persze mindig odamegyek, megölelem, még ha tartok is tőle. De nem telik el úgy nap, hogy ne bántana valamilyen formában. A hirtelen hangulatváltozásához már az is elég, ha megváltozik valami a napi rutinjában…”
Az édesanya, akinek másik három gyermekét, sőt negyvenévesen őt magát is ADHD-val, vagyis figyelemzavaros hiperaktivitással diagnosztizálták, elmondta, fiában és a már említett kutyás sztoriban a kiszámíthatatlanság és a fájdalom a közös. „Csakhogy, míg a kutya esetében a gazdinak megadatik a választás lehetősége, addig egy édesanyának nem. Egy édesanya akkor is anya, ha a gyermeke folyamatosan fájdalmat okoz neki.”
