Élet-Stílus

Élő show-ban szoptatta meg a műsorvezetőt a kismama (+18)

A melegségét nyíltan vállaló showman annyira kíváncsi volt az anyatej ízére, hogy megkóstolta, mégpedig az „eredeti forrásból".

Ez még a sokat látott holland tévénézőket is kiakasztotta! A komikus Paul De Leeuw ugyanis a szombat esti műsorát a szoptatásnak szentelte, ám a műsorvezetés közben túlságosan belelkesült. A stúdióban ugyanis több kismama élő adásban mellszívóval fejtette le melléből az anyatejet – adományozás céljából.

A showman elkezdte firtatni, milyen lehet az anyatej íze, majd úgy döntött, hogy leteszteli, mégpedig nem a mellszívó üvegéből, hanem az „eredeti forrásból”. Odahajolt Wendy, az egyik – a tesztelésre önként vállalkozó – kismama kebleihez, s előbb a jobb, majd pedig a bal melléből szopott.

A stúdió közönsége meglepetten nézte, ahogy De Leeuw bekapja a kismama mellbimbóit, és ízlelgeti az anyatejet. „A másodikat ízletesebbnek találtam, de ahogy érzem, spárgát evett tegnap” – viccelődött a meleg showman.

A műsorvezető meglepő mutatványa azonban kiverte a biztosítékot a hollandoknál: undorítónak titulálták, a Twitteren is támadták, sőt a tévécsatornát is kritizálták, mivel adásba került ez a jelenet.

A szoptató kismama azonban megvédte magát, mondván: „jó ügy érdekében” vállalta.

Figyelem, felkavaró felvétel!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik