Élet-Stílus

Megmentette apját az ötéves

mobiltelefon, fiú (telefon, )
mobiltelefon, fiú (telefon, )

A kicsi szerencsére a szorult helyzetben is megőrizte a lélekjelenlétét.

A baj akkor történt, amikor apa és fia hazafelé autózott New Jersey-beli otthonukba. A férfi váratlanul rosszul lett a volán mögött – mint később kiderült, stroke-ot kapott -, ám annyi lélekjelenléte még maradt, hogy félrehúzza az autó kormányát és a megálljon. Ezután kiszállt az autóból, hányni kezdett, majd összeesett és elvesztette az eszméletét.

A kis Nathaniel, aki még csak óvodás, ekkor lépett akcióba. Elvette édesapja mobiltelefonját, tárcsázta a nagymamáját, majd amikor az idősebb nő felvette, ennyit mondott: „Gyere és segíts nekünk, apa bajban van.” A nagymama első döbbenetéből felocsúdva megkérdezte a kicsitől, hogy merre vannak, mire Nathaniel betűzni kezdte a mögöttük lévő üzlet feliratát: B-Ú-T-O-R, majd hozzátette azt is, hogy nemrég hagytak el egy alagutat.

A nagymama – mivel ismerte a környéket – azonnal értesítette a mentőket és ő maga is kocsiba ült, hogy segítsen unokájának. Az apát azonnal kórházba szállították, és csak kisfia gyors reakciójának köszönheti, hogy életben maradt.

A kis Nathaniel egyébként nem az első gyerek, aki megmentette egyik vagy másik, esetleg mindkettő szülőjének az életét. Tavaly szintén egy ötéves, Quincy James Holl mentette meg édesapját, amikor tárcsázta a 911-et, miután apja epilepsziás rohamot kapott washingtoni otthonukban.

Múlt hónapban egy 12 éves kislányból lett igazi hős, miután fuldokló édesapján – aki félrenyelt egy kenyérfalatot – sikerrel alkalmazta a Heimlich-féle műfogást, amit előző héten tanult az iskolában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik