Élet-Stílus

Milliomos lett a savval leöntött nő

sonali (sonali)
sonali (sonali)

Az indiai lány, akire 17 éves korában öntöttek savat, megnyerte az indiai Legyen Ön is milliomost.

„A nyereményt korrekciós műtétekre és a családomra fogom költeni” – mondta boldogan Sonali Mukherjee, amikor a közelmúltban megnyerte az indiai Legyen Ön is milliomos című műsort. A fiatal lány azután lett közismert, hogy 17 éves korában egy kikosarazott kérője és annak néhány barátja betört az otthonába, és álmában rozsdamaróval öntötte le az arcát.

Azóta huszonkétszer műtötték, testének 70 százaléka megégett, részlegesen megvakult és meg is süketült a támadás következtében, ám gyógykezelésére még így sem kapott állami támogatást. A fiatal lány a sérülései miatt súlyos depresszióba esett, és tavaly azért írt levelet az indiai kormányzatnak, hogy engedélyezzék számára az eutanáziát.

Mindeközben a most 28 éves lány merénylői továbbra is szabadlábon vannak, szinte büntetlenül. Noha 9 évnyi börtönbüntetésre ítélték őket, abból csak 4 hónapot töltöttek le, mielőtt szabadon engedték őket.

Amikor jött a vetélkedő lehetősége, Sonali családja már eladta a földjeit és a családi ékszert is, csak hogy kifizethessék lányuk gyógykezelését, ám még így is további másfél millió rúpia hiányzott ahhoz, hogy a lány látását helyreállítsák. A műsor Második esély című kiadása kifejezetten olyan példaértékű, sok mindenen keresztülment szereplőket keresett, mint Sonali.

A lányt beválogatták, játszhatott, és végül megnyerte a főnyereményt. És hogy mit kezd a pénzzel? „Először is megcsináltatom a műtéteket, hogy embernek látszódhassak, aztán segítek a családomnak kilábalni ebből a nehéz helyzetből, amibe miattam kerültek.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik