Élet-Stílus

Négy dolog, amit megveszünk a gyereknek, pedig nem kellene

Van, hogy azzal teszünk rosszat, ha a legjobbat akarjuk nekik.

Instant tejpép, üveges bébidesszert, joghurt, virsli, csupán néhány azok közül az ételek közül, melyeket a szülők leggyakrabban vásárolnak meg csecsemőjüknek. Csakhogy nagy részüket feleslegesen, a felsorolt ételek, italok ugyanis olykor egészségtelenek, ráadásul akár otthon is elkészíthetőek.

Tejpépek

Általában az instant tejpépekkel kezdődik a csecsemők rászoktatása a cukorra és az édes ízre. „De hisz az anyatej is édes!” – ellenkezhetsz némi joggal, mert ez valóban igaz, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy a szoptatott gyerekek, amikor eljön az ideje (tehát nem feltétlenül és éppen hat hónapos korban, hanem talán hónapokkal később), nyitottak az új ízekre, és egyáltalán nem igénylik az édesítést.

Az persze más helyzetet teremt, ha csak azért cukrozol valamit, hogy biztosan megegye, szívesebben elfogadja, de pontosan ez az a csapda, amit jobb elkerülni, ha nem akarod olyan cukorfüggővé nevelni, mint amilyen ma sajnos az emberek nagy része. Ha megnézed a tejpépek összetételét, rögtön látszik, hogy hozzáadott cukrot tartalmaznak, legnagyobb arányú összetevőjük a teljes tej, gabonát pedig csak finomított formában kevernek hozzájuk.

Alternatíva:

Jobban jártok és olcsóbban meg is úszod, ha te főzöl neki otthon gabonapépet zabpehelyből, búzadarából. A gabonák önmagukban is édesek, de egy kis friss gyümölcspépet hozzákeverve tökéletesítheted az összhatást, sőt a tápértéket is növelheted. A zabpelyhet és a búzadarát zöldségpépek sűrítésére, kiegészítésére is használhatod.

Fotó: Shutterstock

Üveges bébidesszertek

Indulj ki abból, mi is okozza manapság a fejlett országokban a legtöbb és legsúlyosabb hatású egészségügyi problémát! Igen, a túlsúly/elhízás és az ennek következtében egyre korábbi életkorban kialakuló metabolikus szindróma és kettes típusú cukorbetegség. Mindez főként, de persze nem csak a mértéktelen szénhidrátfogyasztás, a cukrozás, az evés központi jelentőségű programmá válása és persze a desszert szinte kötelező fogássá válása miatt.

Csak egy rövid kérdés: ezt a jövőt szánod a gyerekednek? Édességfüggés, túlsúly, fogyókúrák, szenvedés az étrendi változtatások miatt? Ha nem, akkor hatékony lépést tehetsz ez ellen, ha nem erőlteted ezt a desszerttémát. Lehet, hogy neked hiányzik, mert megszoktad, de a gyereked még csak most kezdené megszokni, hogy mit is szeressen, mi határozza meg majd az ízlését az elkövetkező években!

Gumicukor és nyalóka

A fogak igazi ellenségei, ezért a „végképp nem ajánlható” kategóriába tartoznak. Ugyanakkor egyre terjedő szokás, hogy úszás vagy tornafoglalkozás után maga az edző osztogatja jutalomfalatként az ovis korosztálynak, mondván, hogy aki mozog, sportol, az megengedheti magának. Hát nem!

Alternatíva:

Aki mozog, sportol, az különösen ügyeljen arra, hogy hasznos, minőségi üzemanyagot biztosítson a szervezetének, ne pedig hasznavehetetlen, káros, bár kétségkívül jóízű szemetet.

Virsli

Az édességek után következzék egy igazi favorit a húsos pultról! Kétség sem fér hozzá, hogy a legtöbb gyerek rajong érte, valamint a hasonszőrű párizsiért is. Persze ők még nem tudják elolvasni az apró betűs részt, hogy miből készül, ezért azt sem látják, hogy a virsli sem felel meg annak a kívánalomnak, hogy az egységnyi étel a lehető legmagasabb hasznos tápanyagtartalmú legyen. Hasznosság helyett van benne jókora adag nitrites só, aroma, színezék, ipari szalonna, ízfokozó állagjavító és így tovább…

Alternatíva:

Natúr, jó minőségű sült hús vékonyan szeletelve vagy jó minőségű darált húsból készített házi, sütőben sült kolbászkák, vagy ugyanilyen alapanyagból levesben, főzelékben készre főzött húsgombóc.

Kíváncsi, miért fölösleges a túrórudi, a gyümölcsjoghurt és a kész tejberizs? Kattintson!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik