Nem kell ahhoz egy kutyát verni, hogy lelkiismeret-furdalása legyen, ha rosszat csinál. Én csak tudom. Megboldogult kedvencünk, a Bundus például vásott egy „kölyök” volt úgy nyolcéves koráig. Ha egyedül maradt, unatkozott, és ilyenkor rendszeresen és módszeresen rombolt…
Tapéta, cipő, pénztárca, örökölt bőrkabát, fürdőszobaajtó, egy tálca tojás… hogy csak azokat a pusztításokat soroljam, amik így hirtelen eszembe jutnak… szóval rombolt, de ahogy a torkán kifért. Aztán ha valaki hazaért, annak nagyon örült, egész addig a pillanatig, míg az a bizonyos valaki meg nem pillantotta aznapi remekművét. Persze Bundus addigra már a világ legbűnbánóbb ábrázatával a fején, a farkát rezegtetve üldögélt a helyén.
Nem vertük soha, még újsággal se. Ő mégis tudta, mert ezek a kutyák olyanok, hogy tudják, ha rosszat csináltak.
Bundust sajnos már nem tudjuk megmutatni, de cserébe itt a tíz legjobb bűnbánó.
