Élet-Stílus

25 éve nyílt az első hazai McDonald’s

McDonalds(960x640).jpg (McDonalds)
McDonalds(960x640).jpg (McDonalds)

A Régiposta utcában nyitott az első amerikai gyorsétterem Budapesten 1988. április 29-én.


Fotó: MTI/archív

 

Főként külföldi alkalmazottakkal nyitott a Meki a Régiposta utcában, és az a kirendeltség azóta is sikeresen működik, óriási forgalommal. A gyorsétterem háttérüzemét Bábolnán állították fel.

Az éttermet Marjai József miniszterelnök-helyettes és Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter adta át, a sor hosszan kígyózott a Váci utcán is.

A nyitáskor 15 termék közül lehetett választani, a legdrágább a Big Mac volt, 43 forintba került (most 830 forint), de a dupla sajtburgerért is le kell perkálni 42 forintot, míg a hambi 38 forintba került. A sajtburger 26 forint volt, a nagy krumpli 25 forint (ma már ezt 500 forint felett árulják).

14 órán át volt nyitva az első nap, ez idő alatt percenként több mint tízen (óránként 714-en) jutottak hozzá a kívánt ételhez,

1990-ben nyílt meg a második hazai McDonald’s, a Nyugatinál (ezt a vasúti étkezdéből alakították ki, és a világ legszebb Mekijei között tartják számon), a harmadik pedig Győr városában.

A McDonald’s azóta behálózta Magyarországot (is), 2009-ben már a 100. üzlet nyitott ki Győrött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik