Élet-Stílus

Íme, 2013 legrosszabb munkái – Te is meg fogsz lepődni

média (újsgíró, fotós, operatőr, )
média (újsgíró, fotós, operatőr, )

A CarreerCast.com öt szempont alapján listázta a munkákat. Az újságíróknak rosszabb a favágóknál.

Egy fotós blogján találtuk meg a Wall Street Journal cikkét, melyben a legjobb és a legrosszabb szakmákat mutatják be. A CarreerCast.com értékelt 200 foglalkozást öt szempont alapján – fizikai megterhelés, munkahelyi környezet, jövedelem, stressz, karrierlehetőségek –, így állította össze a listát.

Számunkra a lista egyik legnagyobb meglepetése azt volt, hogy a legrosszabb munkák közül az első helyre az újságírás (napilap-tudósító) került, és csak a második helyet kapta meg a favágás.


Fotó: Kummer János

Furcsának találtuk azt is, hogy a sorkatonák csak a harmadikak lettek a listán, a negyedik helyre pedig a színészek kerültek, akiknek még az olajfúró munkásoknál is rosszabb – legalábbis a lista szerint. Szintén furcsa, de a legrosszabb tízbe a tejtermelők mellett bekerültek a postások is.

Orvosok, mérnökök a legjobbak között

Míg postásnak lenni borzasztó, addig aktuáriusnak lenni már maga az álom a lista összeállítói szerint. Az aktuárius olyan szakember, aki a kockázatok pénzügyi hatásait elemzi, és a következtetésekből levont módszereket alkalmazza a gyakorlatban. A második helyre a a biomérnökök, a harmadikra pedig a szoftvermérnökök kerültek.

Befért még a legjobb munkák közé a dentálhigiénikus, a foglalkozási terapeuta, a pénzügyi tervező és az optometrista is.

Az angol nyelvű listát ezen a linken nézheted meg, kellemes böngészést!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik