Élet-Stílus

Koraszülést is okozhatnak a light üdítők

A tudósok végre a „való világban” vizsgálódtak.

Tegyük a szívünkre a kezünket, a light üdítőkről többségében tényleg elhisszük, hogy kevesebb benne a cukor és ha diétázunk, könnyebb szívvel vesszük le a polcról, még ha borzalmas is az íze. Ezzel szemben azt már kevesebben tudjuk, hogy ezek az üdítők állítólag nem csak diétásnak, de szív- és magzatbarátnak mondják magukat, de ahogy lenni szokott, ez egyáltalán nem mindegyikre igaz.

A holnap utcára kerülő Heti Válasz például exkluzív összeállításában foglalkozik a „műcukorrejtéllyel”, vagyis azzal, mi a magyarazáta annak hogymiközben állítólag nulla kalóriás édesítőket tesznek az ételeinkbe, egyre kövérebbek vagyunk.

Ehhez nem csináltak mást, mint sorra vették az elmúlt két azon kutatási eredményeit, amit a cukormentes üdítőkkel kapcsolatban végeztek olyan francia, dán és amerikai kutatók, akik szakítva a hagyományokkal végre a való életben vizsgálódtak. Ebből többek között kiderült, hogy a light italok rendszeres fogyasztása (napi négy doboz) 78%-kal növelte a koraszülés veszélyét, és a cukorbetegség kockázatát is.

Ha még többet szeretne tudni, olvassa el ide kattintva.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik