Ha már ruhák, akkor gyorsan elmondom, nálam egyetlen kiválasztási szempont van, volt és lesz is: lehetőleg ne jöjjön velem szembe minden második sarkon. Csak minden negyediken. Nem vagyok ruhamániás. Soha nem is voltam, de szerencsére soha nem kellett álmomból felverve egy szuszra eldarálnom az 50 legismertebb márkát se.
Szerelem volt ez…
Volt idő, amikor azt hittem, az ilyen ruhákból kifogytunk. Sehol semmi. Aztán egy októberi napon, Bécs felé, Parndorfban belefutottam a Desigualba. Az első találkozóból három dologra emlékszem: a színekre, a mintákra és az árcímkékre. Nah igen, a jónak sajnos ára van. De jól emlékszem arra is, hogy bizony összetettem a két kezem, hogy a boltból akkor még nem volt Magyarországon – de csakis a számlaegyenlegem miatt.
Nem volt kérdés, szerelem volt ez már első látásra is. Aztán, miután lájkoltam az oldalukat és megnéztem az alábbi videót, amiben azt mutatják be, hogy készülnek a ruháik, még inkább elmélyült az érzés. Lássuk be, ilyet azért nem látunk minden nap:
Az első találkozás után évek teltek el nyálcsorgatással, mire jött a hír, hogy idén áprilisban végre a Westendben is lesz magyar üzlet.
Amúgy a tulajdonosok minden dicséretet megérdemelnek: keresni sem lehetett volna ugyanis jobb időpontot egy olyan üzlet megnyitójára, amely ruháinak az a küldetése, hogy az optimizmust, a jókedvet és a spanyol szenvedélyt terjesszék az egész világon, mint az első igazán tavaszi napok egyikét. (Ezután a borzalmasan hosszúra nyúlt tél után.)
Mindezt napsütéssel, vidámsággal, ahogy azt kell, ahogy azt a Desigual ruhák is hirdetik…
