A húsvét nemcsak a kereszténység, a tavasz legnagyobb gasztronómiai ünnepe is. Az ünnepkör kialakulása óta megszámlálhatatlan étkezéshez fűződő hagyomány kötődik hozzá, melyek a Nagyböjti időszak elején, húsvét vasárnapja előtt hat héttel kezdődnek el.
A Nagyböjt többek között vallási és egészségi okok végett alakult ki, egyrészt önfegyelemre és lemondásra tanít, másrészt szervezetünk gyógyításában is fontos szerepet játszik. A hagyomány mellett fontos, hogy a korszerű és egészséges táplálkozás elveire is figyeljünk, ízlésünknek, igényeinknek és pénztárcánknak megfelelően válogatva.
Böjti szokások
A húsvéti böjt hamvazószerdától húsvét vasárnapig tart. Szinte minden vallásban fontos szerepet tölt be, a buddhisták és a muzulmánok körében teljes lemondást igényel, rendszeres vagy többszörös “koplalást” javasol. A katolikus egyház Nagypéntekre ír elő kötelező böjtöt, a Nagyböjt többi napján a hívőkre bízza a lemondás idejét, mennyiségét és mivoltát.
A böjt nem fogyókúrás program, nem jelent teljes lemondást, célja nem az éhezés, hanem a fizikai és szellemi megtisztulás. Napjainkban viszont sokan inkább fogyás, illetve méregtelenítés céljából kezdenek bele a böjtölésbe.
Minden böjt során tartózkodni kell a feldolgozott, finomított élelmiszerektől, a húsoktól, és az állati eredetű fehérjéket tartalmazó élelmiszerektől, valamint a zsírban sült ételek is kerülendőek. Egyes kúrák teljes ideje alatt tiltott a szilárd táplálék bevitele a szervezet tehermentesítésének céljából.
Léböjt
A böjtölés egyik leginkább bevált módja a kizárólagos folyadékbevitel, amit léböjtnek nevezünk. A léböjtnek számos fajtája van, lehet napszakos, heti egy napos, három-négy napos, vagy akár 10 napos is, melyek különböző mértékű testtömeg csökkenést ígérnek. Bármelyik fajtája is kerül kiválasztásra, fontos, hogy az étrendben a szilárd táplálékot tartalmazó ételek a fokozatosság elvének megfelelően egy-egy étkezést kicserélve, napról-napra kerüljenek leépítésre.
Ha szeretné tudni, miért jó a tészta, kattintson ide.
Forrás: Tudta, hogy a tészta alapvető böjti étel? (Házipatika)