Élet-Stílus

Órán szexelt két diák

Az oktatási hivatal vizsgálatot indított az ügyben.

Két tinédzserkorú diák a tanórán szexelt egy fokvárosi középiskolában, az együttlétről felvétel is készült, melyet mobiltelefonon keresztül küldtek szét egymásnak az iskolások. A botrány akkor robbant ki, amikor az egyik nagymama megtalálta unokája készülékén a videót, és kérdőre vonta a diáklányt, aki azzal védekezett, hogy egy másik iskolába járó barátjától kapta a felvételt.

 

A több mint egyperces felvételen jól kivehető, hogy a két diák egy zsúfolt osztályteremben esett egymásnak, az osztálytársaik egy része pedig felülről filmezte őket. A szexuálisan túlfűtött fiatalok iskolai egyenruhát viselnek, ez alapján talán van esély beazonosítani őket, akárcsak az intézményt.

A helyi oktatási hivatal vizsgálatot indított az ügyben, keresik a felelősöket. (Egy korábbi népszerű órai szexjelenetet itt nézhet végig. Csak erős idegzetűeknek!)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik