Élet-Stílus

Így lehet belőlünk a halálunk után fa

Új értelmet adott a halál utáni életnek egy ötletes spanyol tervező.

A jog, hogy valakit a végakarata szerint temessenek el, a temetkezési törvény szerint mindannyiunkat megillet. Még akkor is, ha az igényeink nem mindennaposak. Így aztán ma már arra is van lehetőségünk, hogy egy árnyas fa tövében, vagy épp korallzátonyként a tenger mélyén pihenjünk meg.


Forrás: http://bigthink.com

A széleskörű temetkezési lehetőségek között a spanyol tervező, Gerard Moline ötlete, a Bios Urn még meglehetősen újnak számít. A designer elsősorban azoknak nyújt alternatívát, akik hisznek benne, hogy a halál egy új kezdet.

A biológiailag lebomló urna csodás ötvözése a zöld gondolkodásnak és annak a romantikus elképzelésnek, hogy van élet a halál után. Hogy működik? Az urna kókuszhéjból készült, lebomló belső részébe a készítők egy fa magját, valamint némi extra tápanyagot tettek. Miután a hamvak az urnába kerülnek, a hozzátartozók elültetik az urnát, a többit pedig intézi a természet.

A mag szép lassan fejlődésnek indul: az ehhez szükséges vizet a talajból, a tápanyagokat pedig nagyrészt a hamvakból – kisebb részben pedig az előre bekészített tápanyagból – kapja. Azt, hogy a hamvakból később milyen fa cseperedjen, az érdeklődők előre kiválaszthatják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik