Élet-Stílus

Nánási Pál Győrben: A természetességet keresem!

fotómodellverseny (fotómodellverseny)
fotómodellverseny (fotómodellverseny)

A művész a gálaesten portálunknak azt is elárulta, hogy szereti a spontán dolgokat!

10 gyönyörű lány versengett az ETO Hotelben a zsűri kegyeiért, hogy elnyerje a Miss Fotomodell Hungary címet. Nehéz volt a bírák döntése, hiszen a lányokról készült négy fotó és az esti bemutatkozás után kellett eredményt hirdetniük. A pontozók kivétel nélkül prominens személyek voltak, az elnöki székben például Magyarország egyik legkeresettebb – ha nem az elsőszámú – fotósa, Nánási Pál foglalt helyet, melyre a szervezők is méltán büszkék lehetnek. „Szerettünk volna egy botrányoktól mentes versenyt létrehozni, ezért is nagy öröm számomra, hogy a zsűrik közül mindenki azonnal igent mondott. Egy színvonalas, hazánkhoz méltó fotómodellversenyt indítottunk. Több mint 200 jelentkező közül kellett választanunk, Nánási Pál már az előválogatóban is segített nekünk, itt 38 lány juthatott tovább, végül közülük került ki a legjobb tíz” – mondta Hajtó Péter főszervező.

A hétköznapi viselet, majd az estélyi ruhás felvonulás után aztán megszületett a döntés. A közönségdíjas Kaliczka Dóra lett, a harmadik helyen Tóháti Tamara végzett, a képzeletbeli dobogó második fokára Kecskeméti Lili állhatott, míg a legjobbnak a 17 éves Komáromi Kamilla bizonyult, aki így, egy, a népszerű fotós által felajánlott limebook portfólió boldog tulajdonosa lett. Nánási Pál egyszerűen fogalmazott a döntésről: a természetes szépséget keresték! „Mindenki mást keres egy-egy verseny, vagy fotózás során, hiszen vannak divatok és stílusok, amelyek folyamatosan változnak. Én a természetességet keresem, hogy legyen egy olyan kisugárzása a hölgynek, ami egyedi, és ami sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy minden országban mást jelent. Angliában például az erőteljes, karakteres arcok hódítanak. A mi piacunkra egy ilyen tiszta arc és lány kell, mint a Kamilla, belőle nézem ki leginkább, hogy ezzel a lehetőséggel tovább tud lépni” – mondta a Győr24-nek Nánási, aki attól sem fél, hogy a győztes szemtelenül fiatal még. „Az, hogy ő fiatal, az külön pozitívum, hiszen még van ideje felkészülni erre a hivatásra, a modellkedés ugyanis egy iszonyú nehéz szakma, ezt nagyon meg kell tanulni! Ha pedig a közös munkák alatt majd olyat mutat, ami engem is meglep, az csak jó, hiszen akkor elmondhatom, hogy én is tanultam tőle valamit. A spontán dolgokat pedig kiváltképp szeretem!” – tette hozzá a fotóművész, akit természetesen szerelme, Ördög Nóri is elkísért a győri gálaestre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik