Élet-Stílus

Influenza kontra fürdőruhás ovis-futtatás a fagyban

hóangyal (tél, gyerekek, )
hóangyal (tél, gyerekek, )

A szibériai óvoda elsőre brutálisnak tűnő módszere már 18 éve jól működik.

A gyerek szervezete sokkal ellenállóbb lesz a betegségekkel szemben, ha naponta, fürdőruhában futkároznak az óvoda udvarán, mindezt úgy, hogy odakint mínusz tíz fok van? Nos, egy szibériai óvoda igazgatónője, Olesya Osintseva szerint igen. Az óvodában már 18 éve alkalmazzák a módszert, és ez idő alatt a gyerekek egészségi állapota látványosan javult.

Amikor először kipróbáltuk a módszert katasztrófális állapotok voltak az óvodában, mondja Olesya. A gyerekek folyton megbetegedtek, és ami még rosszabb egykettőre meg is fertőzték egymást. Különösen influenzaszezonban volt nagyon rossz a helyzet: olykor a fél óvoda kidőlt a vírus miatt.

Az igazgatónő ezután jutott arra az elhatározásra, hogy tesz valamit a gyerekek immunrendszerének erősítéséért. “Összeültünk a szülőkkel és egy orvosi csapattal is, hogy megbeszéljük a lehetséges módszereket. Végül úgy döntöttünk, hogy rendszeres, hidegben végzett testmozgást vezetünk be, ami már a világ több országában is bizonyított.”

A módszert először persze nem a gyerekeken, hanem saját magukon és gyerekeiken próbálták ki, csak az után vezették be az oviban is, hogy már bizonyított. “Hat hónapnyi “kezelés” után már látványosak voltak az eredmények otthon. A gyerekeink sokkal erősebbek és ellenállóbbak voltak, mint a többiek. Akkor is mehettek közösségbe, ha ott esetleg valaki már beteg volt, nem fertőződtek meg.”

Persze nem minden szülő örült a látszólag brutális terápiának. “Voltak, akik nem rajongtak az ötletért, ezért két csoportra osztottuk a gyerekeket: a “vizes” csoport mindennap, függetlenül az időjárástól – vagy jeges szélben és röpködő mínuszok esetén is – másfél percet játszik az udvaron, míg a “száraz” csoport benn marad.”

A gyerekek egyébként látszólag élvezik a jeges játékot, és tudják azt is, hogy így egészségesebbek lehetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik