Élet-Stílus

Hajmeresztő 21. századi fóbiák

bankkártya (bankkártya)
bankkártya (bankkártya)

Hallott már a bankkártya- vagy a szállodafóbiáról? Bizony, egyre több dolog vált ki szorongást belőlünk.

Rettegek, hogy nincs pénz a kártyámon – Arcafóbia

Leginkább a felnőttkor küszöbén alakul ki ez a fóbia, amikor a bankkártya használata az önálló élet szimbólumaként jelenik meg, és gazdálkodásra ösztönöz. Akik nem tudják a pénzüket beosztani, azoknak ez a szorongásuk később is fennáll. Ennek egyik jele például a nyilvános kártyahasználat kerülése. A fóbiában szenvedők sohasem mennek olyan automatához, ahol már állnak, de üzletekben sem veszik elő a kártyájukat, ugyanis attól rettegnek, nincs a számlájukon pénz. Érdekes, milliomosok közt is találni arcafóbot.

Hány kiló vagyok? – Ianxofóbia

Van, aki naponta ellenőrzi a súlyát, más azonban csak szökőévben egyszer. Ha az első csoportba tartozik, és lábujjhegyen pipiskedve áll a mérlegre, majd az ujjai között kikandikálva meri csak megnézni, hol áll a mutató, akkor ideje kigyógyulnia ebből a nyugtalanító fóbiából. Fogadja el magát, és intsen búcsút a lelkiismeret-furdalást okozó édességeknek!

Irtózom a nevétől – Illenomofóbia

Gondolkozott már azon, milyen névre cserélné le a sajátját? Biztos nem választana olyat, amilyet egy ön számára negatív ember visel. Például, aki az iskolában folyamatosan csúfolta. Vannak azonban olyanok, akik nem engedik be a lakásukba azokat a szerelőket, akiknek a neve rossz dolgokat idéz fel bennük. Sőt párválasztáskor is ez az első szempontjuk: hogy hívják az illetőt?

Félek parkolni – Insistofóbia

Ez a fóbia inkább a nőket sújtja, de az arány csak 54:46 a “javukra” a férfiakkal szemben. Általában egy balul sikerült manőver idézi elő, és a parkolás képességében való bizalom elvesztését csak fokozza, ha ezt követően egy szűk helyen, munkások rosszindulatú megjegyzéseitől kísérve, hatalmas forgalomban vagy az anyósülésen okoskodó párunk mellett kell belavíroznunk a megfelelő helyre. Jó hír, hogy vannak már parkolást segítő csipogó műszerek, így nem kell visszatérni a tömegközlekedésre.

Nem akarok vénlány lenni! – Virgofóbia

Kutatások igazolják, hogy a félelem, az elkeseredés kellemetlen szagokat eredményez. Ennek egyik jele az izzadás. És ez azoknál is jelentkezhet, akik negyvenhez közeledve görcsösen férjet szeretnének találni. A vénlányságtól való félelmet azonban észérvekkel el lehet nyomni, azt kell mondogatni: amikor nem számítok rá, akkor talál rám a szerelem.

Ha szeretné tudni, milyen szokatlan félelmeink lehetnek még, kattintson ide.

Forrás:

Hajmeresztő 21. századi fóbiák – magára ismer? (Házipatika)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik