Élet-Stílus

Ezért éri meg házasodni

idősek (idős pár, )
idősek (idős pár, )

Ha meg akarja élni a 60-at, mindenképpen házasodjon.

Azok ugyanis, akik 40 éves koruk után egyedül élnek (vagy mert elvesztették a párjukat, vagy mert nem találták meg), sokkal nagyobb eséllyel halnak meg korán, mint házasságban élő társaik. Ráadásul a fenti állítás még akkor is igaz, ha a házasságban élők isznak vagy dohányoznak. Legalábbis ezt állítják a Duke Egyetem orvosi központjának szakemberei, akik 4802 résztvevős vizsgálatukban a párkapcsolatok egészségügyi hatásait vizsgálták.

Kiderült, hogy a házasság mindent egybevéve jó dolog: nemcsak azért, mert a házasfelek ideális esetben megosztják a gondokat és a költségeket, hanem azért is, mert a kapcsolat megvéd a krónikus magány okozta betegségektől. Mert mint kiderült, az egyedüllét is okozhat betegségeket: helytelen táplálkozás, depresszió, mozgásszegény életmód, stressz… Hogy csak néhányat említsünk a rizikótényezők közül, amelyek hozzájárulnak, hogy az egyedülállók kevesebbet élnek.

Ezt támasztja alá az a hét európai ország részvételével készített vizsgálat is, ami állítja, hogy a régóta házasságban élő párok általában jobb mentális és fizikai állapotnak örvendenek, mint az egyedül élők, ráadásul 15 %-kal kisebb a valószínűsége, hogy még a 60-as éveik előtt meghalnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik