“Van egy hatodik érzéke.” Emlékszem, a családban legtöbbször ennyivel elintéztük, ha az első kutyánk, Bundus valami természetfelettit csinált. Félreértés ne essék, nem volt csodakutya. A furcsa dolgai évek múltával jelentkeztek, és ezeket egyre nehezebb volt a megszokással magyarázni. Mert azt, hogy percekkel azelőtt megérezte szüleim hazatértét, hogy egyáltalán megjelentek volna az utcában, még rá lehett fogni, lévén mindig ugyanakkor jártak haza.
Aztán egy napon váratlanul hazatelefonáltam Németországból. Ösztöndíjjal voltam kint néhány hónapot és a telefon nem volt a mindennapi programban, hiszen volt internet. Ennek ellenére az amúgy nyugodt természetű kutya szinte már a csörgéskor tudta, hogy én vagyok a drót másik végén, és tőle szokatlanul addig ugrált és nyüszített, míg anyu át nem adta neki a telefont, hogy beszélhessünk.
Nos, egy ilyen vagy ehhez hasonló története valószínűleg mindenkinek van, aki háziállatot tart, és még szereti is. Ez a kitétel fontos, Rupert Sheldrake, a neves biológus szerint ugyanis ez a kölcsönös érzés nélkülözhetetlen ahhoz a szoros kötelékhez kutya és gazdája között, mely működésbe hozza a kutyák telepatikus képességeit.
Igen, humbug vagy sem, Sheldrake szerint a kutyák a telepátiának, vagyis a távérzékelésnek köszönhetően tudják jó előre, mikor érkezünk. Sőt, mivel ráhangolódtak a gondolatainkra, egyes esetek szerint még azt is megérzik, ha menet közben meggondoltuk magunkat.
Könyvében, a Honnan tudják a kutyák, hogy mikor jön haza a gazdi?-ban egyrészt összegyűjti az ilyen és ehhez hasonló “paranormális” jelenségeket – mint a telepátia, az irányérzék és az előérzet -, másrészt megpróbál ezek végére járni. Először természetesen tudományos módszerekkel, hogy mi – olvasók – is belássuk, a megszokás és a hallás tényleg nem magyaráz mindent. Majd ezt követően bevezet minket a távérzékelés világába. És, ha mindez nem volna elég, végre választ kapunk, hogy képesek egyes állatok előre jelezni a betegségeket, a földrengéseket, és arra is, hogyan találnak több száz kilométerről haza.
