Élet-Stílus

Ezt ígérik a csillagok 2013-ra

telihold (telihold, )
telihold (telihold, )

Változásokat, pergő eseményeket, szerelmet és elmélyülést hozhat az új év.

Lássuk be, sokan utáltuk a 2012-es évet: legalábbis erre utal, hogy a felmérések szerint a magyarok nagy része megkönnyebbüléssel adta át a feledés homályának. Épp ezért nem akartuk a véletlenre bízni, és gondoltuk, egy asztrológus segítségével bepillantunk a bolygók és az együttállások titkos terveibe. Mármint azokba, amik minket is érintenek.

Mint kiderült, idei évünket asztrológiai szempontból a Hold – vagyis a lélek szimbóluma – uralja, így egyértelmű, hogy a 2013-as évünk egy érzékeny, elmélyült időszakot rejt magában – mondta a Hír24-nek Hamburger Réka asztrológus, meditációs vezető. Hozzátette: a Nap-tevékenység után talán a Hold változékonysága az, ami a leginkább hat ránk, elég ha csak az ár-apály jelenségre gondolunk. „A Hold maga a változás szele, amely megerősíti az anyai érzéseket és felélénkíti a megérzéseket, az intuíciót és a spiritualitást.”


2013 a Holdról és az érzelmekről szól majd – Forrás: Northfoto

Meg kell találnunk önmagunkat

Az asztrológus figyelmeztet: sokak számára a rohanó világ vált az otthonná, a megszokások pedig a valósággá. „Sok szomorú és életkedvet vesztett embert látok, akik olyan dolgok után kutatnak, amik bár bennük szunnyadnak, nem vesznek tudomást róluk.” Miért rohanunk folyton, miért esik nehezünkre néha megállni az úton? Miért futunk el önmagunk elől, mindig távolabbra?” A szakember szerint ilyen és ehhez hasonló gondolatokon és érzéseken kell elmerengenünk 2013-ban.

Mit várhatunk 2013-tól?

Jó hír, hogy – ahogy megtudtuk – 2012-ben végre lezárult a Maja-korszak, sőt mi több 1980 és 2000 között véget ért a nyugati asztrológia egy kétezer éves ciklusa is. Ez együtt azt jelenti, hogy beléptünk egy új időszámításba, és jön a változás!

Hamburger Réka szerint a mostani éppen megfelelő alkalom arra, hogy kicsit gondolkodjunk az életünkön, azon, hogy milyen emberek vagyunk, mit tettünk idáig a Földért. A szakértő szerint a 2013-as esztendő kétségkívül a változás éve lesz, de emlékeztet, ennek a változásnak először a szívünkben kell megszületnie.

Ám nemcsak a Hold, hanem a Nap is érezteti majd a hatását: „Mivel központi csillagunk tevékenysége elérte tizenegy éves ciklusának csúcspontját, ezért várhatóan idén felerősödnek majd a napkitörések is, ennek hatására sok ember akar majd kitörni önmagából, a helyzetéből – a világ számos pontján.”

Összegezve elmondhatjuk, hogy ebben az évben igazán peregni fognak az események. Úgy érezhetjük, kicsit mintha minden nyugtalan lenne körülöttünk, ám ne feledjük, a változás, amit hamarosan megélünk, az élet alapvető része.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik