Élet-Stílus

Kétszáz ember a jeges Balatonban! Fotók!

A második újévi csobbanás legfiatalabb résztvevője hét, míg a legidősebb 67 éves volt - tájékoztatta Balló Piroska, a rendezvény főszervezője.

Elmondta, hogy a szigligeti strandon először a 2012-ben köszöntötték hideg fürdőzéssel az új évet. Az idei rendezvény minden várakozásukat felülmúlta, mert míg tavaly harmincan, az idén már csaknem kétszázan merültek bele a 0-mínusz 1 Celsius-fokos Balatonba – tette hozzá.

A főszervező szerint – aki maga is eltöltött néhány percet a vízben – a fürdőzőknek több mint 2500 fős tömeg szurkolt a partról, és az éjszaka a déli partról átsodródott jégtáblákkal is meg kellett küzdeniük. Az érdeklődőket a színpadon Berecz András mesemondó és Muri Enikő énekes szórakoztatta. A jeges balatoni fürdés próbáját kiállóknak a szervezők emlékpólót adtak, a következő évet a tervek szerint ugyanígy köszöntik majd – mondta Balló Piroska.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik