Százhetvenöt éve, 1837. december 24-én született Münchenben Erzsébet Amália Eugénia bajor hercegnő, későbbi osztrák császárné és magyar királyné, akit Sissi (Sisi) néven ismer az utókor. Miksa bajor herceg és Mária Ludovika hercegnő harmadik gyermeke. Hét testvérével Possenhofen kastélyában nevelkedett, jól lovagolt, úszott, hegyet mászott és apjához hasonlóan fütyült az etikettre.
1853-ban elkísérte édesanyját és nővérét, I. Ferenc József osztrák császár kiszemelt jegyesét Ausztriába, ám a fiatal uralkodó a tizenöt éves Erzsébetbe szeretett bele. A Habsburg-dinasztiában szokatlan szerelmi házasságot 1854. április 24-én kötötték meg Bécsben. Erzsébet, aki úgy nőtt fel, hogy sohasem kellett a protokollal törődnie, olyan világba csöppent, ahol a külsőség és a származás volt a legfontosabb – ő ezeknek az elvárásoknak nem tudott, de nem is akart megfelelni. Magányát fokozta az udvar ellenséges viselkedése, egészségét az is megviselte, hogy házassága első négy évében három gyermeket szült.
Rudolf, a várva várt trónörökös két lány után harmadikként, 1858-ban jött a világra, a császári párnak tíz évvel később, Gödöllőn született még egy lánya, Mária Valéria, “a magyar gyermek”. Erzsébet számára újabb csapás volt, hogy elsőszülött lánya, Zsófia egy magyarországi út során megbetegedett és alig kétévesen meghalt.
Bizalmasa, a kecskeméti köznemes Ferenczy Ida ismertette meg vele Andrássy, Deák, Széchenyi kiegyezéspárti eszméit, Sissi az uralkodónak írt leveleiben a kiegyezés mellett érvelt. Az 1867-es kiegyezés létrejöttekor hihetetlenül boldog volt, Ferenc József 1867. június 8-i koronázásakor a magyarok rajongásig szeretett királynéja lett.
Az ország – régi hagyomány szerint – ajándékot adott a királynak: a gödöllői Grassalkovich kastélyt, amely Korfu mellett Erzsébet igazi otthona lett. A királyné kedvelte a magyarokat, megtanulta nyelvünket, a gödöllői kastély lovardája is segítette ambícióját, hogy ő legyen Európa legkiválóbb hölgylovasa.
Rudolf trónörökös 1889-es öngyilkossága teljesen lesújtotta anyját, aki ezután mindig feketében járt. 1898. szeptember 9-én Hohenembs grófnőként jelentkezett be az egyik genfi szállodában. Másnap udvarhölgyével a kikötőbe igyekezett, amikor egy olasz anarchista, Luigi Lucheni mellébe döfött egy tűhegyes reszelőt. A támadó mozdulatát akkor ütésnek vélték, a császárné még felszállt a hajóra, s csak ott lett rosszul. Másfél óra múlva a szállodájában halt meg, 1898. szeptember 10-én.