Élet-Stílus

Eggyel kevesebb helyen kapni mérgező ruhákat

Greenpeace (greenpeace)
Greenpeace (greenpeace)

A világ egyik legnagyobb divatháza is vállalta, hogy csatlakozik a Greenpeace méregtelenítési akciójához.

Alig egy hónapja még egy tüntetésről számoltunk be, amit a Greenpeace környezetvédelmi szervezete tartott az egyik belvárosi üzlet előtt. A környezetvédőknek az akcióval az volt a céljuk, hogy rábírják a világ egyik legnagyobb divatházát, a Zarát, hogy vonja ki a ruháiból és azok gyártási folyamataiból a mérgező anyagokat.

Mérgező anyagok a ruháinkban?

Simon Gergely, a Greenpeace vegyianyag-szakértője a Hír24-nek elmondta, az akciót megelőzően három anyagcsoportot vizsgáltak. Többek között az Európai Unióban már betiltott nonil-etol-etoxilátok jelenlétét, melyek a ruhákból kikerülve nonilfenollá bomlanak, és károsítják a vizeket, valamint a hormonrendszert is.

A szakember hozzátette, a divatcég által forgalmazott gyerekruhák egy részében olyan azofestékeket mutattak ki, melyek rákkeltő aminokká bomlanak. A Greenpeace által meghirdetett Detox kampány hatására a divatcég végül úgy döntött, 2020-ig teljesen kivonja a gyártási folyamataiból ezeket a vegyi anyagokat.

Mi az a Detox kampány?

A környezetvédők által meghirdetett méregtelenítési kampány – melyhez egyébként sorra csatlakoznak a legnagyobb, ruhákkal foglalkozó divat- és kereskedőházak – célja, hogy a cégek 2020-ig vonják ki a mérgező vegyi anyagokat a gyártásukból, hogy ezzel ne szennyezzék a bolygó vizeit. Simon Gergely elmondta, a cél mindenképpen elérhető, egyre több ugyanis az olyan ruhagyár, mely a káros anyagokat ártalmatlan vegyületekkel váltotta ki. Hozzátette: a ruhák ettől nem változnak, csupán az a technológia, amivel előállítják őket. Sőt, van, hogy még ez sem kell hozzá, elég csupán a felhasznált anyagot megváltoztatni.

Új célpont a láthatáron?

A sikeren felbuzdulva, a Greenpeace most egy újabb óriást, a világ egyik legnagyobb farmergyártóját próbálja rábírni a méregtelenítésre. Vizsgálataik ugyanis azt mutatták, hogy a cégnek bedolgozó legnagyobb mexikói gyár alatti folyókban is megtalálhatók a fent már említett, hosszú távon káros és mérgező vegyületek.

Mindig mossuk ki!

Mint megírtuk, a NPE-vegyületek maró hatásúak, fokozottan veszélyesek a vízi élőlényekre, és emberekben is előidézhetnek hormonváltozásokat, ha szennyezett vízből származó halat fogyasztanak. Az NPE-t főleg zsír- és olajoldó képessége miatt használják a textilgyártásban, csakhogy a veszélyes vegyület a kész ruhákban is megmarad. A vegyszer közvetlen veszélyt nem jelent a ruha viselőjére, a káros anyagok legnagyobb része az első mosásnál kioldódik, és a lefolyón át a természetes vizekbe kerül.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik