Élet-Stílus

Szombaton elindul a cipősdoboz-akció

Az ajándékba szánt dobozokat készíthetjük saját kezüleg, de megvásárolhatjuk az interneten is.

Szombaton, azaz december 1-jén indul a Baptista Szeretetszolgálat nagyszabású jótékonysági akciója, melynek célja, hogy karácsonykor a rászoruló gyerekek és fiatalok is kapjanak ajándékot. A cipősdobozokba csomagolt kincseket mások mellett a gyermekotthonokban nevelkedő, a vidéki településeken élő rászorulók, a nagycsaládosok és a karácsonyt kórházban töltő kisgyerekek között osztják majd ki.

Az év újdonsága, hogy a segíteni szándékozók nem csak cipősdobozzal, de egy telefonhívással is hozzájárulhatnak a gyerekek karácsonyához: az 1355-ös adományvonal tárcsázásával 300 forinttal támogathatják a cipősdoboznyi ajándékok célba jutását.

Mi kerüljön a dobozba?

Révész Szilvia, a szeretetszolgálat kommunikációs igazgatója elmondta, hogy azt szeretnék, ha a cipősdobozokba inkább sok apró kincs kerülne. Olyan ajándékok, melynek az adakozk maguk is örülnének, vagy örültek volna gyerekként. Fontos, hogy az adományozók ne tegyenek folyékony, romlékony és törékeny dolgokat a dobozva, valamint az is, hogy a cipősdoboz tetejét és alső részét külön-külön borítsák be csomagolópapírral.

Doboz az internetről?

Újdonság az is, hogy a kész dobozokat az interneten is meg lehet majd ávsárolni. A Shopline nemek és korosztályok szerint nyolcféle dobozt állított össze. Ez egyébként azért is fontos, mert például a 16-18 éves tinédzser fiúknak mindig kevesebb adomány érkezik, pedig az állami- és nevelőintézetektől sok ilyen kérés érkezik.

Arról, hogy hol adhatják le a cipősdobozokat és további információkról, az érdeklődők a www.ciposdoboz.hu oldalon tájékozódhatnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik