Élet-Stílus

Meglepő tény az anyósokról

Míg a férfiaknak kifejezetten ajánlott a jó viszony az anyósukkal, addig a nőknek a távolságtartást javasolják a szakemberek.

Hogy mégis miért? Nos, egy 26 évig tartó amerikai vizsgálat szerint az édesanyánk és párunk közti viszony befolyásolhatja a házasságunk hosszát is. A 373 pár életútját végigkísérő vizsgálat végén kiderült, hogy a férjeknek kifejezetten ajánlott jóban lenni anyósukkal, mert az – ki hinné – erősíti a kapcsot a feleségükkel, így 20 százalékkal növeli annak a valószínűségét, hogy házasságuk tartós lesz.

Ezzel szemben a feleségeknek távolságtartást javasolnak a Michigani Egyetem szakemberei. A nejek és anyósaik meghittebb kapcsolata ugyanis az adatok szerint rövidíthet a házasságok hosszán. Az amerikai kutatók arra jutottak, hogy ennek az az oka, hogy a jó anyóskapcsolat révén a feleségek jobban beépülnek a férjük családjába.

Ez persze nem feltétlenül baj, ám egy idő után ez az „integrálódás” túlzott lesz, a nejek pedig rendre úgy érzik, hogy az anyós beavatkozik az ügyeikbe. Terri Orbuch, a kutatást vezető pszichológus épp ezért azt javasolja a feleségeknek, hogy „takarékosabban” számoljanak be anyósaiknak a házasságuk részleteiről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik