Egy szűk körű kutatásból az derült ki, hogy az alváshiány nem csak álmosságot okoz, hanem megnövelheti a cukorbetegséget megelőző állapot kialakulásának valószínűségét is.
„Mindig azt gondolták, hogy az alvás elsődleges célja az aggyal kapcsolatos, valójában azonban az agyon kívül a zsírsejteknek is szükségük van az alvásra. Ha keveset alszunk, gyűrötté válunk, és ugyanez történik az anyagcsere szintjén is. A sejtek nem működnek a megszokott módon, és ez inzulin-rezisztenciához vezethet” – magyarázta az Annals of Internal Medicine októberi számában megjelent tanulmány vezető szerzője, Matthew Brady, a Chicagói Egyetem Orvosi Karának munkatársa.
A kísérletben hét egészséges, normális testsúlyú, 24 év átlagéletkorú fiatal felnőtt vett részt. Az alanyokat véletlenszerűen két csoportra osztották: az egyikben négy napig 8,5 órát aludtak éjszaka, a másikban négy napig csak 4,5 órát éjszakánként. Négy hét elteltével a csoportok cseréltek. A kutatók mindegyik négynapos szimuláció után megmérték, milyen hatékonyan dolgozták fel az alanyok a glükózt, és mindegyik résztvevő hasából zsírsejtmintát vettek.
Ha kíváncsi, hogy végződött a kutatás, kattintson ide.
Forrás: Ha rosszul alszik, cukorbeteg lehet (Házipatika)