Élet-Stílus

Túl sok az arzénos csapvíz

víz (víz, )
víz (víz, )

Az országban több mint 300 település több mint 800 ezer lakója iszik, főz és öntöz olyan csapvízzel, ami a megengedettnél több arzént tartalmaz.

Ez azért probléma, mert az arzénes csapvíz hosszú távú fogyasztása növelheti bizonyos daganatos megbetegedések kialakulásának kockázatát. A Magyar Vöröskereszt és a Best Water Technology (BWT) idén nyáron készített felméréséből az is kiderül, hogy az érintett településeken élők nagy része (80 százaléka) nem is tud a problémáról.

A szükséges víztisztító beruházások a tervek szerint néhány éven belül mindenhol megvalósulnak, addig is az átmeneti időszakban a háztartások maguk is szűrhetnék a csapvizet. Tévhit, hogy a csapvizet csak drága berendezéssel lehet arzénmentesíteni: már létezik olyan szűrőkancsó, amit kifejezetten az arzén eltávolítására fejlesztettek.

Miért veszélyes az arzén?

Kis mennyiségben az arzén nélkülözhetetlen a szervezet egészséges működése szempontjából: testünknek naponta 0,012-0,025 milligramm arzénre van szüksége. Nagyobb dózisban viszont gyorsan ható méreg, elsősorban az emésztőrendszert, a gerincvelőt és az idegrendszert károsítja. Bár – ahogy arra a felmérés rámutat – a többség felforralja a vizet, mielőtt fogyasztaná, rossz hír, hogy az arzén forralással sem távolítható el az ivóvízből, így a főtt ételekben is benne marad.

Indul az ArzénStop program

Idén ősszel a Vöröskereszt arra hívja fel az érintett településeken élő emberek figyelmét, hogy önmaguk is arzénmentesíthetik a vizet. „A BWT adományaként 4 millió forint értékben több mint 500 db arzénszűrő kancsót osztunk szét 24 érintett település lakói között” – magyarázza el az ArzénStop program lényegét Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója. Mivel a megengedett szintnél magasabb arzéntartalom különösen az Alföldön probléma, ezért a jótékonysági akció Hajdú-Bihar, Békés, Csongrád, Bács-Kiskun, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében zajlik, egy online játék keretében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik