Élet-Stílus

Beperelte orvosát az AIDS-diagnózis miatt

vérvizsgálat (vérvizsgálat, )
vérvizsgálat (vérvizsgálat, )

A 31 éves amerikai nő állítja, orvosa a beleegyezése nélkül tesztelte HIV-re.

Egy harlemi asszony beperelte saját kezelőorvosát, mert az orvos annak ellenére közölte vele, hogy HIV-je van, hogy az asszony nem akart tudni a betegségéről. A 31 éves nő azzal vádolja Dr. Pavel Yutsist, hogy a beleegyezése nélkül tesztelte a betegségre, ráadásul figyelmen kívül hagyta azt, mennyire sokkolja majd a diagnózissal.

A nőt az sem érdekli, hogy a diagnózis révén most már szakszerű segítséget kaphat, és az egészségi állapota is javul. „Becsapott, soha semmilyen papírt nem írtam alá arról, hogy elvégezheti a tesztet” – mondta.

A neve elhallgatását kérő harlemi nő 2011 nyarán lett Yutsis páciense. Akkoriban egy gyomorszűkítő műtétből lábadozott, a táplálkozási szakértő – akihez abban az időben járt – azt javasolta, hogy keresse fel Yutsis klinikáját, hogy kezelést kapjon a B12 hiányára. Egy sor laborvizsgálat után – amikor a nő fehérvérsejtszáma és B12-szintje még mindig megmagyarázhatatlanul alacsony volt – az orvos javasolta, hogy a nő végeztessen el egy HIV-tesztet is.

A páciens azonban megtagadta, mint mondja, akkoriban csak arra bírt koncentrálni, hogy meggyógyuljon a műtétjéből. Ez lehetett az oka annak is, hogy egyáltalán nem gyanakodott, amikor az egyik ápolónő újabb vérmintát kért tőle „további vizsgálatokhoz”. „Eszembe se jutott, hogy AIDS-tesztet akarnak csinálni.”

Csak néhány nappal később tudatosult benne, mi történt, amikor az orvos szembesítette az eredménnyel. „Teljesen összeomlottam, legfőképp attól, hogy az orvosom a beleegyezésem nélkül tesztelt le, és az eredményt még csak nem is tartotta titokban, mert később több nővér is biztatni próbált.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik