Ha valakinél olyan betegséget diagnosztizálnak, amire a tudomány mai állása szerint nincs gyógymód, két dolgot tehet: vagy belenyugszik, és szépen lassan kivonul a társadalomból, vagy a kezébe veszi az irányítást.
A két útból ez utóbbi tűnt nagyobb kihívásnak Lelkes Zoltán (44) számára, aki huszonéves egyetemistaként sokkoló diagnózist kapott: súlyos izomgyengeséget (Myasthenia gravis) állapítottak meg nála, egy olyan autoimmun kórt, melyre a mai napig is csupán tüneti terápia létezik. A betegség derékba törte fiatalságát és sportos hétköznapjait, egyik napról a másikra esett le a lábáról. Története mégis inspiráló lehet bárki számára, mert nem nyugodott bele abba, amit az orvosoktól hallott, sőt mára odáig jutott, hogy saját felelősségére gyógyszert sem kell szednie.
A sportpályán érte utol
“Korábban sportoltam, és azt vettem észre, hogy egyszerűen nem megy a futás, folyamatosan romlott a teljesítményem, és egyre fáradtabb voltam az edzések után. Aztán átléptem egy bűvös pontot, és bármennyire is akartam, már a kezem sem működött, a látásom is elkezdett romlani” – emlékszik vissza a négygyermekes családapa a 20 évvel ezelőtti eseményekre.
Zoltán ezután fordult orvoshoz. Heteket töltött kórházban, közben manduláját is kivették – mint lehetséges gyulladásos gócot -, ekkor némileg stabilizálódott az állapota, erőre kapott, és reménykedett, hogy a fáradtsággal járó horrort lassan elfelejtheti. A kórházi tartózkodás és kivizsgálások miatti súlyos testi és lelki megrázkódtatások után próbált visszamerészkedni a sportpályára, de nem tudta hozni a régi eredményeket. “Egy kört sem tudtam a pályán lefutni! Ekkor éreztem, hogy valami nincs rendben. Aztán visszaromlott az állapotom, majdnem életveszélyesre. Debrecenben megkaptam aztán a mysthenia diagnózisát… Végigcsináltam a terápiát, ami a protokollban volt, és részben használt is. Nagyon bíztam az orvosokban és a kezelésben, ennek pedig volt pszichés ereje” – magyarázza.
Így nem élet az élet
A betegségre kapott gyógyszerek az állandó, szinte elviselhetetlen gyengeségét és álmosságát valamelyest javították, de a kórral járó általános tünetek oly mértékben úrrá lettek rajta, hogy saját bevallása szerint egy nyolcvanéves szintjén élte mindennapjait. “Az egy-két órás kerti munkák is azzal jártak akkor, hogy másnap nem bírtam felkelni. Annyi erőm nem volt, hogy az állkapcsomat tartsam, és végül nem tudtam lenyelni az ennivalót. Irdatlan. Ezek a tipikus tünetei a mystheniának” – mondja Zoltán. És sorban jött elő az autoimmun betegség minden vezető szimptómája: a kettős látás, az elkent beszéd, a nyelési nehézségek ugyanúgy, mint a szemhéjcsüngés és az izomgyengeség, de a következő néhány évben állandó volt a szervezetében a gyulladás, és mindemellett emésztési problémákkal is küzdött.
Ha szeretné tudni, Zoltán hogyan jutott el a maratoing, kattintson ide.
Forrás:
Myasthenia gravis: nem halálos ítélet (Házipatika)
