Élet-Stílus

Soványabb lehet a címkéktől

Egy új felmérés szerint a figyelmesen vásárlók 4 kilóval könnyebbek társaiknál.

A nemzetközi kutatócsoport több mint 25 ezer egészségügyi, táplálkozási és bevásárlási szokásokkal kapcsolatos megfigyelést elemzett az amerikai Országos Egészségügyi Interjú című felmérésből. Az adatok között szerepelt az is, hogy a válaszadók elolvasták-e, és ha igen, milyen gyakran olvasták a tápértékkel kapcsolatos információkat vásárláskor.

„Először azt néztük meg, ki olvassa el a címkéket, aztán áttértünk arra, milyen összefüggésben áll ez a testsúlyukkal” – magyarázta a kutatás vezetője, Maria Loureiro, a Santiago de Compostela Egyetem munkatársa. A címkékről azt tudhatják meg a vásárlók, mennyi kalóriát tartalmaz az élelmiszer adott egysége, illetve mennyi nátriumot, zsírt, cukrot, fehérjét, étrendi rostot, valamint vitamint és ásványi anyagot.

Az Agricultural Economics szaklapban közzétett kutatás jelentős különbségeket mutatott a címkéket elolvasó és el nem olvasó emberek között. A dohányosok például kevés figyelmet fordítottak az élelmiszerek összetevőire, ami a kutatók szerint valószínűleg azzal magyarázható, hogy életmódjuk egészségtelenebb szokásokon alapul, ezért nem túlságosan érdekli őket az élelmiszerek tápértéke.

Ha szeretné tudni, hogy a férfiak vagy a nők figyelnek-e jobban oda, kattintson ide.

Forrás: Nézze meg a címkét, soványabb lesz! (Házipatika)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik