Élet-Stílus

Mégse ellenség a kenyér

kenyér (péksütemények)
kenyér (péksütemények)

A dietetikusok 20 éven keresztül próbálták meggyőzni az embereket, hogy az elhízásért, a has- és fejfájásokért a kenyér a felelős.

Nagyon úgy tűnik, egyszer és mindenkorra vége szakadhat annak a több mint két évtizedes lejáratókampánynak, amivel a kenyérnek kellett idáig szembenéznie. A 21. század táplálkozási szakemberei ugyanis úgy vélik, a korábbi figyelmeztetések, amelyek arra próbálták felhívni az emberek figyelmét, hogy a kenyér felel az elhízásért, valamint a fej- és hasfájásokért, alaptalanok.

A tudósok emellett azt is cáfolták, hogy az utóbbi években rohamosan nőtt volna a gabonára érzékenyek száma. Állításaikat egyébként tények is igazolják – például az, hogy a brit népesség elhízása azóta sem lassult, mióta drasztikusan visszaesett náluk a kenyérfogyasztás.

Dr. Aine O’Connor, aki munkatársaival a témában végez vizsgálatokat, hozzátette azt is, hogy az elmúlt néhány évben a tévéműsorok és a különféle táplálkozási szakértők alaptalanul vádolták meg azzal a fehér kenyeret, hogy az egészséges életmód első számú ellensége. Pedig a szervezetnek az egészséges működéshez valójában szüksége van a gabonafélékre, hiszen ezekből nyeri az energiájának jelentős részét. Már csak azért is, mert a gabonák fő tápanyaga a szénhidrát, aminek jelentős hányada keményítő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik